3. rész - A stúdió

Drága olvasóim! 
Meg hoztam az új részt. Kicsit rövid lett, de remélem azért tetszeni fog. Köszönöm szépen a két pipát és a komit. Nagyon örülnék neki, ha ez alá több komment is érkezne. Érdekelne a véleményetek. Azt hiszem mindent elmondtam/leírtam, amit terveztem. Jó olvasást!
Puszi, 
Ronnie <3

2014. június 24. (kedd):

            A tegnap este után igencsak későn keltem fel. Legalábbis számomra későn. Fél tízkor. Szuper gyorsasággal ugrottam ki az ágyamból, majd erőszakoltam magamra fekete színű, rövid farmernadrágomat. Belebújtam a melltartómba, és egy fehér színű, spagetti pántos felsőbe. Szokás szerint átrobogtam a fürdőbe. A ház különösen csöndes volt. Trevor még alszik, vagy már rég elment. Majd kiderítem. Megragadtam a fürdőszoba szekrényen heverő fésűmet, majd nekiestem vele a hajamnak. Az elektromosság miatt az ide-oda kezdett szállni. Minden egyes nap ez van, úgyhogy már megszoktam. Gyorsan felkötöttem lófarokba, majd lementem a lépcsőn. Félénken álltam Trevor becsukott ajtaja előtt. Az egyik tincsemet forgattam az ujjaim között, és gondolkodtam. Ha most benyitok és még alszik valószínűleg irtó pipa lesz, viszont, ha nem nyitok be soha nem tudom meg, hogy itthon van-e még. Két elég halk kopogás után félénken lenyomtam a reggeli napsütésben csillogó kilincset. Bent tartott lélegzettel kukucskáltam be az ajtón. Amikor megláttam, hogy az ágynemű gondosan meg van igazítva tudtam, hogy Trevor már nem tartózkodik a házban. Visszazártam az ajtót, és kifújtam a levegőmet. Beléptem a konyhába. Egy fehér lap hevert a pult közepén, és arra várt, hogy elolvassam. Lehet, hogy máskor inkább a konyhába jövök először nem pedig a szobájába. Elvégre, ha elmegy, akkor hagy itt üzenetet. Mindegy… a lényeg, hogy nem volt itthon, így nem égtem be. Éljen! Pár másodperc önünneplés után hosszú, csontos ujjaim közé vettem a levelet, és olvasni kezdtem:

Jó reggelt Fay!

Sajnálom, hogy ma nem tudtam itthon maradni veled, pedig tényleg hozzá akartalak szoktatni ehhez az egészet, viszont az életem sajnos nem állhat meg. Muszáj volt bemennem a stúdióba. Tudod ma jelenik meg az akusztikus albumunk. Elég korán be kellet érnünk, szóval megköszönném, ha csinálnál nekünk reggelit. Várj még le se írtam… a mai napodat velünk fogod tölteni a stúdióban. Várunk rád,

Trevor

Állt a lapon, na meg még persze a stúdió címe. Szóval reggeli készítés. Ez nagyszerű, mivel ebben elég jó vagyok. Ismétlem, „elég” jó vagyok. Mosolyogva léptem be a konyhába. Belekukkantottam a hűtőbe, és a szekrényekbe, hogy megnézzem milyen alapanyagokkal dolgozhatok. Ezután kihalásztam a farzsebemből a telefonomat, majd felmentem az internetre, és bepötyögtem a stúdió címét. Örömmel állapítottam meg, hogy csak két és fél utcányira van innen, szóval, ha gyorsan szedegetem a lábaimat tíz perc alatt oda is érek. Következtetés: bármilyen kaját csinálhatok, mert nem fog elhűlni. Ismét tanakodóba estem. Nem akartam a szokásos palacsinta, tojás, szendvics reggeliket. Abba egy idő után mindenki beleun. Valami különlegeset akartam… mármint nem különlegeset, hanem valami olyat, amit még tuti nem untak meg. Saláta, csirkemellel és pirítóssal. Laktatós és egészséges is. Tökéletes! Elsőként a húst vettem a kezembe. Szerencsére a hűtőben volt, így nem kellett arra várni, hogy kiolvadjon. Gyorsan felvágtam a húst apró kockákra, majd kevés olívaolajon sütni kezdtem. Raktam rá pár fűszert, de itt most nem a húson volt a lényeg. Amíg a csirkemell sült, addig elkezdtem megmosni a zöldségeket, majd felvágni őket egy tálba. Jégsaláta, paradicsom, uborka, répa, paprika… mindent beleraktam, amit találtam. Megsóztam, megborsoztam, öntöttem rá egy kis almaecetet, majd visszafordultam a hús felé, és levettem a tűzről. A kenyérpirítóba beleraktam négy kenyeret, mivel ennyit lehetett egyszerre. Amíg a kenyér pirult, én négykézláb mászkáltam a földön, és nyitottam ki minden egye szekrényajtót, hogy valami edényt találjak, amibe el tudom vinni. Szerencsére rengeteg kidobható, egyhasználatos tároló edényt találtam. Olyanok voltak, mint, amibe az elvitelre kért gyros-t adják. Kivettem ötöt, mivel nem akartam feltartóztatni magam azzal, hogy még én itthon megreggelizek. Amint kész lett a négy kenyér újabb adagot tettem be a pirítóba. Mindeközben az edényekbe pakoltam egy kis húst, salátát, majd mellé csomagoltam két-két szelet pirítóst, és egy-egy műanyag villát. Legalábbis két embernek tudtam pirítóst csomagolni. A többieké még hátra volt. A kenyerek pirultak, én pedig össze-vissza cikáztam a konyhába, mire kész lettem. Épp indulni akartam, de ekkor megláttam magam a tükörben. Idegesen fújtam ki a levegőmet, majd rohantam fel az emeletre. Kiengedtem a hajamat, majd ismét kifésültem. Meglepődtem, mert elég egyenes volt. Igaz lehetett volna még rajta vasalni, viszont a pirítós kenyerek állapota miatt, ezt az ötletet elvetettem. Gyorsan felraktam magamra egy kis szempillaspirált, majd lerohantam, és felhúztam a tornacsukámat. Kezembe vettem a reggeliket, leakasztottam a kulcsomat, majd kiléptem. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a telefonom képernyőjén a térképet bámulva elindultam a stúdió felé.

            Harmadjára ellenőriztem le az előttem magasodó épület címét. Még véletlenül sem akartam reggelit adni idegen emberek számára. Kiléptem a térképből, majd telefonomat elsüllyesztettem a zsebem mélyére. Benyitottam. Az épület csendes volt. Legalábbis a földszint. A többi három emeletre nem hallottam fel. Épp fel akartam lépni az első lépcsőfokra, amikor egy biztonsági őr megragadta a vállamat.

- Hova? Hova? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, én pedig tökre elvörösödtem, mintha ténylegesen is egy betörést hajtanék végre. Nem vagyok százas az most már biztos.

- Trevor Wentworth-hoz jöttem. Ő hívott – magyarázkodtam, de az őr nem hitt nekem. Miért is hinne? Elvégre zavarodottan, lángoló fejjel álltam előtte.

- Igen én meg az Istenhez, na tűnj innen, amíg szépen mondom – mordult rám. A tűnj innen mióta szép? Te jó ég hova keveredtem.

- Nézze lehet, hogy ön nem találja az Istent – mondtam, de lehet nem kellett volna -, viszont én itt megtalálhatom Trevort, úgyhogy kérem elvezetne hozzájuk? – néztem rá. Igazam volt. Nem kellett volna. Erősen ragadta meg a kezemet, majd az ajtó felé kezdett húzni. Pár méterre voltunk az ajtótól, amikor egy hang szólalt meg a hátunk mögött.

- Patrick engedje el! Velünk van – lépkedett felénk sietve Trevor, amiért hálát adtam az Istennek. Hálás tekintettel néztem bele Trevor zöldeskék íriszeibe.

- Trevor máskor kicsit hamarabb szólj, ha vendégeket vársz. Már a rendőrséget akartam kihívni rá. Makacs egy lány az biztos – mosolygott ránk felváltva, mire mi is halványan elmosolyodtunk, viszont a mi mosolyunk egy cseppet sem volt őszinte. – Ne haragudj – nézett rám Patrick sajnálkozva.

- Semmi gond – veregettem meg a vállát, majd Trevor mellé léptem. Pár másodpercig némán álldogáltunk, amikor az őr végre észbe kapott, és kettesben hagyott minket. Trevor egyből megölelt. Gondolkodás nélkül öleltem vissza. Éreztem a hajamon, amint kifújja a levegőt.

- Jól vagy, ugye? – nézett rám aggódó tekintettel, majd egyik hajtincsemet a fülem mögé rakta.

- Persze – mosolyogtam rá. – Viszont jobb lenne, ha felmennénk. Nem kéne megvárattatni a kaját – emeltem meg egy kicsit a kezemben tartott szatyrot, mire Trevor észbe kapott.

- Ó igen! A kaja – mosolygott, majd elindult előttem. Csendesen követtem felfelé a lépcsőkön. Az épület belseje eszméletlen szép volt. Modern bútorok helyezkedtek el benne, és modern képek díszítették a falait. Az egész épület a fekete, a piros és a szürke színt képviselték. A színek miatt mégsem tűnt sötétnek az épület, mivel falait hatalmas ablakok tarkították, amik eszméletlen mennyiségű fénnyel árasztották el az egészet. Minden emeleten volt egy hatalmas, amolyan kávézásra szolgáló terasz. Igazán meghitt hangulatot árasztott magából. Annyira elbambultam az épület csodálásában, hogy nem vettem észre, amikor Trevor megállt az ajtó előtt, így erősen neki mentem.

- Bocsi – sütöttem le a szememet, de ő csak mosolyogva legyintett. Azt hiszem ezt kezdi megszokni tőlem. Kinyitotta előttem az ajtót, majd beengedett. A szokásostól eltérően, most rajtunk kívül négy férfi ült a stúdióban.

- Fay! – csattant fel hátulról Woody, mire kedvesen, mosolyogva intettem neki egyet. A többiek is köszöntek én pedig viszonoztam. Egyedül a számomra ismeretlen férfi nem köszönt, ám ő felállt, és elém lépett. Letettem a kezemből a szatyrot, majd kezet nyújtottam, mivel először nőnek kell… anyám ezt keményen belém verte.

- Brett Gurewitz vagyok. Én szerződtettem le a fiúkat – mosolygott rám.

- Fay Emerson – ráztam vele kezet. – Örülök, hogy megismerhetem.

- Részemről a szerencse – foglalta el eredeti pozícióját. Trevor felé néztem, aki rögtön elkapta a pillantásomat. Halványan az ajtó felé böktem jelezve, hogy jó lenne, ha beszélni tudnánk. Szerencsére vette az adást, és az ajtó felé lépett. Felvettem a földről a kaját, majd kiléptem a szobából. Trev követett.

- Nem tudtam, hogy eggyel többen lesztek – néztem rá, mire felvonta a szemöldökét. – Nem hoztam elég kaját – vágtam rá, mire végre leesett neki, hogy miről beszélek.

- Nem írtam a lapra, hogy hány főre kell, igaz? – dörzsölgette a fejét.

- Nem – szívtam be az ajkaimat, majd engedtem ki.

- Gondolom még te sem reggeliztél, mert öt edény van a szatyorban – nézett le a kezemben lévő táskára, én pedig már tényleg kezdtem aggódni a pirítósok állaga miatt. Nem lenne valami jó, ha magába szívná a párát. – Semmi gond. Oszd ki mindenkinek, Brettnek is. Egyedül az enyémet hagyd benne. Ha mindenkinek odaadtad, gyere vissza ki hozzám, oké? – nézett rám, mire bólintottam, majd visszamentem. Mindenkinek a kezébe nyomtam egy edényt, majd kiosztottam hozzá a kenyereket. Egy „jó étvágyat” után sietve kiléptem. Trevor egy gyors mosolyt küldött felém, majd elindult a folyosón. Követtem. Kilépett arra a teraszra, ami már az érkezésemkor felhívta a figyelmemet. Mosolyogva léptem ki utána, majd néztem körbe. Fából készült székek voltak letéve egy kerek, üveg asztal köré. Annyira szép volt. Az egyikhez le is ültünk. A nap gyengéden melengette az arcomat, és Trevor hátát. Annyira kellemes volt itt kint ülni. Trevor arcát néztem, aki el volt merülve a gondolataiban.

- Föld hívja Trevort – mosolyogtam rá, mire nevetve megrázta a fejét.

- Egy pillanat és jövök – mondta, majd felállt az asztaltól, és bement. Mivel nem akartam tétlenül ülni, előhalásztam a táskámból az utolsó edényt, majd az asztal közepére tettem. Kivettem a szalvétába csomagolt kenyereket is, és egyféle megnyugvás kerített hatalmába, amikor éreztem, hogy még mindig kemény. Pár perc múlva Trevor ismét csatlakozott hozzám. Leült mellém, majd a kezembe nyomott egy villát, és két szénsavmentes vizet tett le az asztalra. Felhúzott szemöldökkel, értetlenül néztem rá, de nem foglalkozott vele. Kettőnk közé tette az edényt, majd kinyitotta.

- Jó étvágyat – mosolygott rám, majd beleszúrta a villáját a salátába, és jóízűen enni kezdett. Nem akartam ellenkezni, mert tudtam, hogy úgyis ő nyerne, így félénken igaz, de én is enni kezdtem. Viszonylag hamar kivégeztük. Csodálkoztam, mert én teljesen jól laktam, viszont abban már nem voltam biztos, hogy Trevor is. Pár korty vízzel leöblítettem a salátát, majd visszacsavartam rá a kupakot, és szembefordultam Trevvel.

- Jól laktál? – kérdeztem félénken.

- Persze. Nagyon finom volt. Köszönöm szépen – mosolygott.

- Figyelj, tényleg szólj, ha nem laktál jól. Leugorhatok egy pékségbe vagy… - kezdtem bele, de hamar leállított.

- Nyugodj meg. Jól laktam. Esküszöm – emelte fel maga elé a kezeit, mire felnevettem.

- Mi lesz még a mai dolgom? – néztem rá kíváncsian, és közelebb hajoltam hozzá.

- Holnap lesz egy helyi koncertünk. Az akusztikus album számait fogjuk játszani. Szokás szerint most is lesznek VIP jeggyel rendelkező emberek. Neked kéne, majd őket elvezetni hozzánk, meg megszervezni a programjaikat.

- A programok alatt mit értesz?

- Autogramosztás, fényképkészítés, meg néhány szót is váltanunk kellene velük – mosolygott halványan, mire bólintottam. – Tizenöt lány lesz és két fiú – meg is lepődtem volna, ha a fiúk lennének többen. – Itt a koncert helyszín alaprajza. Jó lenne, ha itt szednéd össze őket – mutatott egy pontra a rajzon. Elővettem a mindig nálam lévő apró tollamat, majd egy x-et tettem az ujja mellé. Gyorsan megmutogatta, hogy mi micsoda a rajzon, majd felállt mellőlem. – Itt is nyugodtan megcsinálhatod, ha van kedved, de a stúdióban is bőven van helyed – mosolygott rám, majd a hátam mögé lépett, és kezeit gyengéden a vállaimra helyezte. Fejét a bal fülem mellé hajtotta.

- Még egyszer köszönöm a reggelit – nyomott egy puszit az arcomra, bár a puszi elég közel került a szám széléhez, majd eltűnt a teraszról. Az ajkamba haraptam, és mosolyogva néztem az előttem heverő lapot. Újra átnéztem a helységeket, majd tervezni kezdtem a holnapi napot.