1. rész - A beköltözés

Sziasztok!
Meg is érkeztem az első résszel! Köszönöm az előző bejegyzés alatti kommentet és a négy pipát. Nagyon jól estek. Remélem ez a rész sem okoz majd csalódást, és hogy majd ez alá is érkezik komment, illetve pipa.

Puszi, Ronnie ♥

2014. június 22 (vasárnap):

            Elérkezett ez is. A beköltözés napja. Ééés elárultam magam! A szüleim megengedték, hogy beköltözzek Trevor lakásába, de csakis a munka miatt. Nem valószínű, hogy beleegyeztek volna, ha nem állok elő egy kis hazugsággal. Úgy adtam be a történetet, hogy a munkát csak akkor kaphatom meg, ha beköltözök, mert éjjel nappal a rendelkezésére kell, hogy álljak. Ha úgy nézzük ez nem is áll túl messze az igazságtól nem igaz? Néha bármennyire is utálunk, muszáj hazudnunk. Úgy gondolom, hogy egy-két jó szándékért tett hazugság simán elnézhető embereknél. Gondoljunk csak bele! Ha ezt az állást és magát a feltételt nem így adom elő, valószínűleg most a laptopom előtt kuporognék, és állások után nézelődnék, vagy, ha szerencsém lenne egy állásinterjún ülnék. Viszont, ami ennél is jobb, várok, hogy Trevor megérkezzen, és végre elvigyük a cuccaimat. Na és persze engem. Apa egy cseppet sem örül ennek. Ha tehetné odakötne egy székhez, vagy oszlophoz, és nem engedné, hogy elmenjek vele. Sajnos a szüleim is jól ismerik a régi énjét. Sosem repdestek a barátságunktól. Mindig azt akarták, hogy a köztünk lévő kapcsolat megszűnjön. Két évre sikerült is a tervük, amit az iskolának és a kemény tanulásomnak köszönhetnek. Viszont most, hogy az iskola megszűnt – legalábbis három hónapra -, így a barátságunk megint kezd kialakulni, aminek azért én nagyon örülök. Elég húzós lenne úgy dolgozni ott, hogy alig váltunk két szót. Nekem húzós lenne, de anyáék tuti örülnének neki. Igazából múlt hétvégén próbáltam nekik elmagyarázni, hogy Trevor megváltozott és már egy cseppet sem olyan, mint régen, de mintha csak a falnak beszéltem volna. Egyik fülükön be a másikon pedig ki. A végén feladtam. Tudtam, hogy nem tudom megváltoztatni a róla alkotott véleményüket. Mind a ketten nagyon makacsok, és ezt én is örököltem tőlük. Viszont néha tényleg nagyon jól jön.

            Csendesen ültem az ágyam szélén és a szobámat nézegettem, ami így, hogy szinte minden cuccom dobozokba volt téve elég üres volt. Körülbelül úgy festhettem, mint, akit behívtak katonának. Minden egyes részletet alaposan végigtanulmányoztam a szobában. Komolyan nem értem, hogy miért teszek, úgy, mintha többé nem jönnék haza. Hát igen… ez az ára annak, ha szinte egy percet sem töltesz külön a szüleidtől. Mentségemre szóljon, hogy ők nem akartak egyedül hagyni! Bár ez érthető. Egyedüli gyerekként nagyon féltettek mindentől. Én voltam a szemük kicsi fénye. Gyerekkoromban még örültem, hogy ennyire figyelnek rám, de mára, amikorra már a hatása is látszik, eléggé negatív érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Hát igen mindennek idő kell, hogy kifejtse hatását, vagy, hogy eredménye legyen. Mint például az AIDS… azt is csak jóval később tudja észrevenni az ember, amikor már túl késő. Te jó ég mi ez a hasonlat?! Rendet kell tennem magamban. Sürgősen! Gyerekkori nevelésem a jelenlegi önvizsgálatomból halk kopogás ébresztett fel. Az ajtóm felé fordultam, ami lassan, óvatosan nyílt ki. Apa dugta be rajta a fejét.

- Bejöhetek? – nézett rám kérdő tekintettel. Összeráncoltam a homlokomat. Miért kér rá engedélyt? Eddig sosem tette. Az ég szerelmére nem változtam meg!

- Persze – mosolyogtam rá kedvesen, majd arrébb csusszantam az ágyon, így helyet adva neki.

- Nézd Fay – kezdett bele, és tudtam, hogy miről lesz szó. – Tudom, hogy nem kell mondanom, mert valószínűleg magadtól is észrevetted, hogy egy cseppet sem díjazom azt, hogy annak a fiúnak a házába költözöl – mondta, mire épp nyitni akartam a számat, de apa felemelte a mutató ujját jelezve, hogy hagy mondja végig, és ne szóljak közbe. Becsuktam a szám. – Viszont tudom, hogy az egyetem miatt nagyon szükséges, és egy részem hálás, amiért felajánlotta neked ezt a munkát, de sajnos ez a kisebbik részem. Én csak arra kérlek, hogy baráti viszonynál ne legyen több! Sőt, én annak is örülnék, ha csak munkaadó és alkalmazotti viszony lenne köztetek, de jól tudom, hogy erre semmi esély – közölte, és alig vártam, hogy végre szóhoz jussak. – Tudom, hogy épp gondolkozású ember vagy, úgyhogy kérlek figyelj magadra, mert más nem fog, és ne hagyd, hogy elvigyen a rosszba – fejezte be hál’ Istennek.

- Apa, mint már a múltkori hétvégén elmondtam Trevor megváltozott, de megnyugtatlak, hogy barátságnál több biztos, hogy nem lesz. Az életemre esküszöm! – emeltem fel a kezem, mire szúrós szemmel nézett rám.

- Sose esküdj meg az életedre – mondta komolyan, mire félénken néztem rá. Te jó ég mi van vele? Ennyire félt. Esküszöm kezdek félni…

- Rendben, akkor megesküszöm a fél karomra – mondtam, majd mielőtt választ tudna adni megszólalt a csengő. Fél másodperc alatt pattantam fel apa mellől, majd léptem ki a szobámból. Besétáltam az előszobába, majd kinyitottam az ajtót. Nem meglepetésemre Trevor állt az ajtóban. Sötét farmert viselt és egy fehér, rövid ujjú felsőt.

- Szia. Gyere be – álltam el az ajtóból, így helyet adva a bejutásához.

- Szia – köszönt, amikor belépett. – Merre vannak a cuccaid? – nézett rám kedvesen, majd elindultam előtte, és bevezettem a szobámba. – Jó napot Mr. Emerson – nyújtotta apának a kezét, aki nem túl kedvesen ám de kezet fogott vele. Trevor apa után a csomagjaimra nézett. Két bőrönd, egy kézitáska és egy utazótáska várta, hogy a csomagtartóba kerüljön. – Ugye tudod, hogy nem egy túlélőtáborba jössz? – nézett rám kérdő, de azért bohókás tekintettel. Aprót bólintottam, mire bal kezével felvette az utazótáskámat, jobb kezével pedig az egyik bőröndömet kezdte kifelé húzni.

- Ugye apa jól érzem, hogy segíteni akarsz? – néztem rá komoly tekintettel. Ne már! Nem haragudhat rá ennyire!

- Természetesen. Mint mindig, kislányom – hangsúlyozta ki a megszólításomat, majd felvette a másik bőröndöt és a kézitáskámat. Kiléptünk a szobámból. Még egyszer utoljára hátra néztem, és én kezdtem magam hülyén érezni a viselkedésem miatt. Teljesen elvesztettem a józan eszem. Sietve lépkedtem apa után, mivel a szobám utolsó átnézése miatt kicsit lemaradtam, azt pedig nem szerettem volna, hogy kettesben maradjanak. Pár lépés után utolértem, és együtt léptünk ki Trevor autójához. Apa átadta Trevornak a csomagok utolsó darabjait, aki gyengéden fektette le őket az autó hátuljába.

- Mehetünk Fay? – nézett rám Trevor mosolyogva, majd lecsapta az autó hátulját.

- Igen – mondtam, majd apa beszólt anyának a házba. Mosolyogva léptem apa elé, majd öleltem meg szorosan.

- Vigyázz magadra – suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra, és elengedett. Anya egy nagy tálca sütivel lépett ki a házból, majd nyomta Trevor kezébe.

- Köszönjük az állást – mondta anya kedvesen, de tudtam, hogy belsője egy cseppet sem ilyen aranyos gondolatokat rejt.

- Én köszönöm, hogy megengedték, hogy a lányuk nekem dolgozzon – válaszolta Trevor ugyanolyan kedvesen, én pedig lesütöttem a szemem. Gyűlöltem, ha az emberek rólam beszéltek. Nem szerettem a figyelem központjában lenni, sőt egyenesen utáltam. Hogy minél hamarabb megszabaduljak ettől a beszélgetésből szinte anya nyakába ugrottam, majd elbúcsúztam tőle. Mély, eddig bent tartott lélegzetemet kifújva ültem be az autóba. Trevor hátrarakta a süteményt, majd beült mellém a vezető ülésbe. Szélesen mosolyogva nézett rám, és tudtam, hogy ő is elég érdekesnek találta az előző jelenetet.

- Ne mondj semmit, csak menjünk – néztem rá, majd aprót felnevettem. Ő is nevetett. Rálépett a gázpedálra, majd lassan tolatni kezdett. Kinéztem az ablakon intettem néhányat a szüleimnek, majd, amikor kiértünk az utcára megkönnyebbülten hátradőltem az ülésben.

            Szerencsémre a pakolás nem tartott sokáig. Fél-háromnegyed óra alatt végeztem is vele. Megelégedve néztem körbe a szobámon, amit otthonosan rendeztem be. Azt hittem, hogy nagyon furcsa lesz egy idegen házban lenni a szüleim nélkül, de egyáltalán nem. Sőt felszabadító érzés. Végre egyszer az életben nem egy apró gyereknek érzem magam, hanem egy igazi felnőttnek. Marha jó ez az érzés! Imádom! Igazából, ha belegondolok nagyon jól jártam ezzel a munkával, mivel az egyetem elég messze van innen. Ez év szeptemberében mindenféleképpen elszakadtam volna a szüleimtől. Most teszek egy három hónapos kísérletet, hogy milyen is lesz majd az elkövetkezendő pár évem. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy igazán élvezni fogom.

- Bejöhetek? – szólalt meg hirtelen egy hang az ajtó mögül, mire összerezzentem.

- Igen – válaszoltam, mire Trevor lépett be. Álmélkodva nézett körbe a szobában. Mindent alaposan szemügyre vett. Pont úgy, ahogy én az üres szobámat.

- Alaposan kipofoztad – nézett rám. – Eddig olyan lehangolt volt ez a szoba – mosolygott, majd tekintetét ismét a szoba különböző részeire emelte. – Teljesen kipakoltál? – nézett rám ismét.

- Igen. Miért? – kérdeztem vissza.

- Megbeszélhetnénk a részleteket – mondta. Helyeslően bólintottam, majd leültem az ágyra, Trevor pedig mellém.  – Először is azzal szeretném kezdeni, hogy ez mától a te házad is. Nem foglak kínálgatni étellel, itallal s a többi. Ha kell valami, akkor vedd el nyugodtan. Mintha otthon lennél. Elvégre három hónapon keresztül ezt a helyet fogod az otthonodnak nevezni – mosolygott rám én pedig rá. – Azt mondtam, hogy a személyi titkárom leszel, ugye? – kérdezte, mire ismét bólintottam. – Hát nem teljesen. Mármint, majd lesz egy pár dolog, amit neked kell megszervezned, vagy amibe neked kell besegítened, de igazából ez a munka elég széleskörű lesz. Majd mindig abban segítesz, amiben tudsz. Természetesen takarítanod nem kell majd. Arra van külön emberem – nyugtatott meg, bár egy cseppet sem esett volna nehezemre a ház takarítás. – Szeretném, ha szólnál, hogyha nem vagy valamivel megelégedve. Mivel a munkád változó ezért vagy reggel leírom, hogy mit kell tenned aznap, vagy előző este szólok neked. Az idődet te magad osztod be szóval akkor kelsz, amikor akarsz. Leszámítva talán, majd egy két esetet. Ez megint a munkától függ. A hűtőben található dolgot készenlétéről én gondoskodom, de ha szükséged van valamilyen ételre, akkor írd fel a bevásárló listára, ami mindig a pulton kap helyet. Eddig tűrhető?

- Nagyon is – mosolyogtam rá.

- Ennek örülök. Lenne még egy kérdésem – nézett a szemembe. – Az belefér, ha néha napján vigyáznod kell, majd Noahra? Nem kell elfogadnod, ha nem. Csak azért kérdem, mert akkor, majd úgy intézem…

- Még szép, hogy belefér! – szakítottam félbe, és arcomra egy hatalmas mosoly ült ki.

- Remek. Van bármi kérdésed – karolta át a vállam kedvesen.

- Azt hiszem nincs, de majd, ha időközben felbukkanna egy értesítelek – kacsintottam rá.

- Rendben. Ma természetesen nem kell dolgoznod, de holnap már igen. Ha van kedved, gyere ki az udvarra. Itt van Matt is. A medencénél vagyunk – mondta, majd felállt, és kiment az ajtón.

            Körülbelül Trevor távozása után húsz perccel, miután alaposan végignéztem és memorizáltam a házat visszasétáltam a szobámba, és felvettem magamra a fekete színű bikinimet. A hajamat egy laza kontyba fogtam össze, majd lesétáltam az emeletről egyenesen a hátsó ajtóig, ami az udvarra nyílt. Jobban mondva a beépített medencére. Remek pillanatban érkeztem ki, ugyanis, ahogy kitettem a lábam Matt pont akkor lökte bele Trevort a vízbe. Trevor hangos puffanással ért célba, Matt pedig hangos nevetésbe tört ki, és, amolyan megmondtam-hogy-belelöklek-a-vízbe tekintettel nézett utána. Felnevettem, és ezáltal magamra is vontam a figyelmet.

- Szia Fay – köszöntött Matt kedvesen, és rám mosolygott. Fél szemével azért Trevort nézte, mert láthatólag nem akart beleesni a medencébe.

- Szia Matt – intettem neki, és én is rámosolyogtam. Trevor gyorsan kipattant a medencéből, és felém lépett.

- Örülök, hogy lejöttél – lépett még közelebb -, mert így legalább belelökhetek valakit a vízbe – kapott fel az ölébe hirtelen, mire visítani, rúgkapálni és nevetni kezdtem. Trevort nem érdekeltem túlzottan. A medence széléhez lépett, majd velem együtt beleugrott. Nem akartam, hogy Matt kimaradjon a jóból, így a nagy lendület közben megragadtam a bal karját, és belehúztam magunk után a vízbe. Mind a hárman nevetve bukkantunk fel a víz alól. Trevor arcába egy jó adag vizet fröcsköltem, mire csak felnevetett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz itt. Azt hittem, hogy komoly munka lesz meg fegyelem. Hát óriásit tévedtem. Bár, ha Trevorból és az ő viselkedéséből indultam volna ki, tudhattam volna, hogy itt minden lesz, csak fegyelem nem. Matt hirtelen kiszállt a vízből.

- Hozok italt. Ti kértek? – nézett ránk.

- Nekem egy cola jöhet. Köszi – szólalt meg Trevor.

- Nekem is jó lesz a cola. Köszi – néztem rá kedvesen mosolyogva ő pedig bement a házba.

- A medencét is nyugodtan használhatod, amikor kedved van – nézett rám Trev, majd hangos nevetésbe tört ki. Értetlenül, felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Kár, hogy nem látod magad. Le merem fogadni, hogy életed végégig ilyen kontyot hordanál – célzott a víztől totál szétjött kontyomra, majd tovább nevetett.

- Szóval kinevetsz? – néztem rá mosolyogva, majd gyorsan kihúztam a hajamból a gumit.

- Igen ki – nevetett tovább.

- Nem tudod mire vállalkoztál – mondtam neki, majd egy újabb adag vizet fröcsköltem rá, és felugrottam a hátára. Erősen fontam össze a nyaka körül a kezeimet, és a lábaimat a dereka körül.

- Te nem tudod, hogy mire vállalkoztál – mondta, majd egy gyors mozdulattal lelökött a hátáról. Meglepődve érkeztem bele a vízbe. Vagy legalábbis a felsőtestem, mivel a többi már a vízbe volt. Ismét nevetve jöttem fel a felszínre. – Jól vagy? – nézett rám kedvesen, és örültem, hogy aggódik.

- Igen – mosolyogtam rá, majd lenyomtam a fejét a vízbe. Rosszul tettem. A víz alatt a jobb kezével átkulcsolta a lábaimat, majd felemelt és a vállára fektetett. Gyengéden ütögetni kezdtem a hátát. Rugdosódtam is. Trevort ismét figyelmen kívül hagyta a mocorgásom, és velem együtt kiszállt a vízből. – Bármit is akarsz ne tedd – könyörögtem nevetve, de nem hatottam meg. Egy gyors mozdulattal a válláról a kezeibe termettem. Hármat lendített rajtam, majd bedobott a medencébe. Újra nevetve jöttem fel.

- És kettő null ide – emelte fel a kezeit győzedelmesen, mire csak elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Matt dugta ki a fejét az ajtón, majd kilépett kezében egy tálcával, amin az italaink voltak. Kiszálltam a vízből.

- Éltek még? – nézett Matt ránk felváltva, majd elmosolyodott.

- Természetesen. Csak Fay úgy döntött, hogy megint mártózik egyet – mosolygott rám.

- Az úgy döntöttem az nagy szó – mosolyogtam vissza rá, majd levettem az italomat a tálcáról. Néhány kortyot ittam belőle, majd visszahelyeztem eredeti pozíciójába. Mindenki így tett. A medence széléhez léptem, majd belenéztem. Persze közben végig a hátam mögött történő zajokra figyeltem, hogy nehogy megint a medencébe kössek ki. – Trevor ez mi? – néztem rá ijedten, majd ismét vissza a medencére.

- Mi? – lépett mellém, mire én egy lépést hátráltam, hogy átadjam neki a helyem. Tervem volt, és eddig egy szó nélkül bevette. – Mit láttál és hol?

- Nem tudom mit láttam, és ott jobb oldalt – mutattam a medence egyik pontjára. Trevor abba az irányba nézett. Eljött az én időm. Alig észrevehetően még egy lépést hátráltam, majd nagy lendülettel meglöktem Trevort, aki fejjel esett bele a medencébe. Nevettem. Ő is nevetett miután feljött, sőt Matt is, aki végig tisztában volt a tervemmel. Vagy legalábbis úgy gondolom, hogy tisztában volt, mivel hátrébb állt egészen a falhoz.

- Kisegítesz? – úszott a medence szélhez Trevor, és kérően rám nézett.

- Ez régi trükk – mosolyogtam rá, de ekkor egy lökést éreztem a hátamon, és Matt kezei miatt a vízbe landoltam. Ismét mindannyian nevettünk. Trevorral összenéztünk, majd gyorsan kipattantunk a medencéből. Matt menekülni próbált, de nem jött össze neki. Gyorsabbak voltunk. Én megragadtam a kezeit, Trevor pedig a lábait. Hármat lendítettünk rajta, majd elengedtük a végtagjait, és hagytuk, hogy a medence vize elnyelje. Mosolyogva bukott fel a víz alól. Egészen késő délutánig szórakoztunk. Úgy éreztem magam, mint egy gondmentes óvodás. Annyira régen volt már ilyenben részem. Az iskola és a kemény tanulás teljesen elvonta mindenről a figyelmemet, és nem hagyott időt semmire. Viszont úgy tűnik, hogy, amit az évek során elmulasztottam azt ebben a három hónapban vissza fogom kapni.

            Kedvesen integettünk Matt autója után, aki épp hazafelé tartott. Amint eltűnt az autó a látókörünkből visszasétáltunk a medencéhez. Most mind a ketten a lépcsőt választottuk lejutásképpen. Lassan ereszkedtem bele a vízbe, majd támaszkodtam meg a medence szélénél. Fejemet a nap felé fordítottam, és lehunytam a szemem. A víz áramlatából, na és persze a hangokból tudtam, hogy Trevor mellettem helyezkedett el. Mind a ketten csendesen pihentünk a medence vizében. Megnyugtató érzés volt. A nyugodt csendet, ami már teljesen körülvett minket Trevor törte meg.

- Örülök, hogy itt vagy – mondta mire kinyitottam a szememet, és fejemet felé fordítottam.

- Örülök, hogy itt lehetek – mosolyogtam rá, majd szememet ismét lehunytam.