3. rész - A stúdió

Drága olvasóim! 
Meg hoztam az új részt. Kicsit rövid lett, de remélem azért tetszeni fog. Köszönöm szépen a két pipát és a komit. Nagyon örülnék neki, ha ez alá több komment is érkezne. Érdekelne a véleményetek. Azt hiszem mindent elmondtam/leírtam, amit terveztem. Jó olvasást!
Puszi, 
Ronnie <3

2014. június 24. (kedd):

            A tegnap este után igencsak későn keltem fel. Legalábbis számomra későn. Fél tízkor. Szuper gyorsasággal ugrottam ki az ágyamból, majd erőszakoltam magamra fekete színű, rövid farmernadrágomat. Belebújtam a melltartómba, és egy fehér színű, spagetti pántos felsőbe. Szokás szerint átrobogtam a fürdőbe. A ház különösen csöndes volt. Trevor még alszik, vagy már rég elment. Majd kiderítem. Megragadtam a fürdőszoba szekrényen heverő fésűmet, majd nekiestem vele a hajamnak. Az elektromosság miatt az ide-oda kezdett szállni. Minden egyes nap ez van, úgyhogy már megszoktam. Gyorsan felkötöttem lófarokba, majd lementem a lépcsőn. Félénken álltam Trevor becsukott ajtaja előtt. Az egyik tincsemet forgattam az ujjaim között, és gondolkodtam. Ha most benyitok és még alszik valószínűleg irtó pipa lesz, viszont, ha nem nyitok be soha nem tudom meg, hogy itthon van-e még. Két elég halk kopogás után félénken lenyomtam a reggeli napsütésben csillogó kilincset. Bent tartott lélegzettel kukucskáltam be az ajtón. Amikor megláttam, hogy az ágynemű gondosan meg van igazítva tudtam, hogy Trevor már nem tartózkodik a házban. Visszazártam az ajtót, és kifújtam a levegőmet. Beléptem a konyhába. Egy fehér lap hevert a pult közepén, és arra várt, hogy elolvassam. Lehet, hogy máskor inkább a konyhába jövök először nem pedig a szobájába. Elvégre, ha elmegy, akkor hagy itt üzenetet. Mindegy… a lényeg, hogy nem volt itthon, így nem égtem be. Éljen! Pár másodperc önünneplés után hosszú, csontos ujjaim közé vettem a levelet, és olvasni kezdtem:

Jó reggelt Fay!

Sajnálom, hogy ma nem tudtam itthon maradni veled, pedig tényleg hozzá akartalak szoktatni ehhez az egészet, viszont az életem sajnos nem állhat meg. Muszáj volt bemennem a stúdióba. Tudod ma jelenik meg az akusztikus albumunk. Elég korán be kellet érnünk, szóval megköszönném, ha csinálnál nekünk reggelit. Várj még le se írtam… a mai napodat velünk fogod tölteni a stúdióban. Várunk rád,

Trevor

Állt a lapon, na meg még persze a stúdió címe. Szóval reggeli készítés. Ez nagyszerű, mivel ebben elég jó vagyok. Ismétlem, „elég” jó vagyok. Mosolyogva léptem be a konyhába. Belekukkantottam a hűtőbe, és a szekrényekbe, hogy megnézzem milyen alapanyagokkal dolgozhatok. Ezután kihalásztam a farzsebemből a telefonomat, majd felmentem az internetre, és bepötyögtem a stúdió címét. Örömmel állapítottam meg, hogy csak két és fél utcányira van innen, szóval, ha gyorsan szedegetem a lábaimat tíz perc alatt oda is érek. Következtetés: bármilyen kaját csinálhatok, mert nem fog elhűlni. Ismét tanakodóba estem. Nem akartam a szokásos palacsinta, tojás, szendvics reggeliket. Abba egy idő után mindenki beleun. Valami különlegeset akartam… mármint nem különlegeset, hanem valami olyat, amit még tuti nem untak meg. Saláta, csirkemellel és pirítóssal. Laktatós és egészséges is. Tökéletes! Elsőként a húst vettem a kezembe. Szerencsére a hűtőben volt, így nem kellett arra várni, hogy kiolvadjon. Gyorsan felvágtam a húst apró kockákra, majd kevés olívaolajon sütni kezdtem. Raktam rá pár fűszert, de itt most nem a húson volt a lényeg. Amíg a csirkemell sült, addig elkezdtem megmosni a zöldségeket, majd felvágni őket egy tálba. Jégsaláta, paradicsom, uborka, répa, paprika… mindent beleraktam, amit találtam. Megsóztam, megborsoztam, öntöttem rá egy kis almaecetet, majd visszafordultam a hús felé, és levettem a tűzről. A kenyérpirítóba beleraktam négy kenyeret, mivel ennyit lehetett egyszerre. Amíg a kenyér pirult, én négykézláb mászkáltam a földön, és nyitottam ki minden egye szekrényajtót, hogy valami edényt találjak, amibe el tudom vinni. Szerencsére rengeteg kidobható, egyhasználatos tároló edényt találtam. Olyanok voltak, mint, amibe az elvitelre kért gyros-t adják. Kivettem ötöt, mivel nem akartam feltartóztatni magam azzal, hogy még én itthon megreggelizek. Amint kész lett a négy kenyér újabb adagot tettem be a pirítóba. Mindeközben az edényekbe pakoltam egy kis húst, salátát, majd mellé csomagoltam két-két szelet pirítóst, és egy-egy műanyag villát. Legalábbis két embernek tudtam pirítóst csomagolni. A többieké még hátra volt. A kenyerek pirultak, én pedig össze-vissza cikáztam a konyhába, mire kész lettem. Épp indulni akartam, de ekkor megláttam magam a tükörben. Idegesen fújtam ki a levegőmet, majd rohantam fel az emeletre. Kiengedtem a hajamat, majd ismét kifésültem. Meglepődtem, mert elég egyenes volt. Igaz lehetett volna még rajta vasalni, viszont a pirítós kenyerek állapota miatt, ezt az ötletet elvetettem. Gyorsan felraktam magamra egy kis szempillaspirált, majd lerohantam, és felhúztam a tornacsukámat. Kezembe vettem a reggeliket, leakasztottam a kulcsomat, majd kiléptem. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a telefonom képernyőjén a térképet bámulva elindultam a stúdió felé.

            Harmadjára ellenőriztem le az előttem magasodó épület címét. Még véletlenül sem akartam reggelit adni idegen emberek számára. Kiléptem a térképből, majd telefonomat elsüllyesztettem a zsebem mélyére. Benyitottam. Az épület csendes volt. Legalábbis a földszint. A többi három emeletre nem hallottam fel. Épp fel akartam lépni az első lépcsőfokra, amikor egy biztonsági őr megragadta a vállamat.

- Hova? Hova? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, én pedig tökre elvörösödtem, mintha ténylegesen is egy betörést hajtanék végre. Nem vagyok százas az most már biztos.

- Trevor Wentworth-hoz jöttem. Ő hívott – magyarázkodtam, de az őr nem hitt nekem. Miért is hinne? Elvégre zavarodottan, lángoló fejjel álltam előtte.

- Igen én meg az Istenhez, na tűnj innen, amíg szépen mondom – mordult rám. A tűnj innen mióta szép? Te jó ég hova keveredtem.

- Nézze lehet, hogy ön nem találja az Istent – mondtam, de lehet nem kellett volna -, viszont én itt megtalálhatom Trevort, úgyhogy kérem elvezetne hozzájuk? – néztem rá. Igazam volt. Nem kellett volna. Erősen ragadta meg a kezemet, majd az ajtó felé kezdett húzni. Pár méterre voltunk az ajtótól, amikor egy hang szólalt meg a hátunk mögött.

- Patrick engedje el! Velünk van – lépkedett felénk sietve Trevor, amiért hálát adtam az Istennek. Hálás tekintettel néztem bele Trevor zöldeskék íriszeibe.

- Trevor máskor kicsit hamarabb szólj, ha vendégeket vársz. Már a rendőrséget akartam kihívni rá. Makacs egy lány az biztos – mosolygott ránk felváltva, mire mi is halványan elmosolyodtunk, viszont a mi mosolyunk egy cseppet sem volt őszinte. – Ne haragudj – nézett rám Patrick sajnálkozva.

- Semmi gond – veregettem meg a vállát, majd Trevor mellé léptem. Pár másodpercig némán álldogáltunk, amikor az őr végre észbe kapott, és kettesben hagyott minket. Trevor egyből megölelt. Gondolkodás nélkül öleltem vissza. Éreztem a hajamon, amint kifújja a levegőt.

- Jól vagy, ugye? – nézett rám aggódó tekintettel, majd egyik hajtincsemet a fülem mögé rakta.

- Persze – mosolyogtam rá. – Viszont jobb lenne, ha felmennénk. Nem kéne megvárattatni a kaját – emeltem meg egy kicsit a kezemben tartott szatyrot, mire Trevor észbe kapott.

- Ó igen! A kaja – mosolygott, majd elindult előttem. Csendesen követtem felfelé a lépcsőkön. Az épület belseje eszméletlen szép volt. Modern bútorok helyezkedtek el benne, és modern képek díszítették a falait. Az egész épület a fekete, a piros és a szürke színt képviselték. A színek miatt mégsem tűnt sötétnek az épület, mivel falait hatalmas ablakok tarkították, amik eszméletlen mennyiségű fénnyel árasztották el az egészet. Minden emeleten volt egy hatalmas, amolyan kávézásra szolgáló terasz. Igazán meghitt hangulatot árasztott magából. Annyira elbambultam az épület csodálásában, hogy nem vettem észre, amikor Trevor megállt az ajtó előtt, így erősen neki mentem.

- Bocsi – sütöttem le a szememet, de ő csak mosolyogva legyintett. Azt hiszem ezt kezdi megszokni tőlem. Kinyitotta előttem az ajtót, majd beengedett. A szokásostól eltérően, most rajtunk kívül négy férfi ült a stúdióban.

- Fay! – csattant fel hátulról Woody, mire kedvesen, mosolyogva intettem neki egyet. A többiek is köszöntek én pedig viszonoztam. Egyedül a számomra ismeretlen férfi nem köszönt, ám ő felállt, és elém lépett. Letettem a kezemből a szatyrot, majd kezet nyújtottam, mivel először nőnek kell… anyám ezt keményen belém verte.

- Brett Gurewitz vagyok. Én szerződtettem le a fiúkat – mosolygott rám.

- Fay Emerson – ráztam vele kezet. – Örülök, hogy megismerhetem.

- Részemről a szerencse – foglalta el eredeti pozícióját. Trevor felé néztem, aki rögtön elkapta a pillantásomat. Halványan az ajtó felé böktem jelezve, hogy jó lenne, ha beszélni tudnánk. Szerencsére vette az adást, és az ajtó felé lépett. Felvettem a földről a kaját, majd kiléptem a szobából. Trev követett.

- Nem tudtam, hogy eggyel többen lesztek – néztem rá, mire felvonta a szemöldökét. – Nem hoztam elég kaját – vágtam rá, mire végre leesett neki, hogy miről beszélek.

- Nem írtam a lapra, hogy hány főre kell, igaz? – dörzsölgette a fejét.

- Nem – szívtam be az ajkaimat, majd engedtem ki.

- Gondolom még te sem reggeliztél, mert öt edény van a szatyorban – nézett le a kezemben lévő táskára, én pedig már tényleg kezdtem aggódni a pirítósok állaga miatt. Nem lenne valami jó, ha magába szívná a párát. – Semmi gond. Oszd ki mindenkinek, Brettnek is. Egyedül az enyémet hagyd benne. Ha mindenkinek odaadtad, gyere vissza ki hozzám, oké? – nézett rám, mire bólintottam, majd visszamentem. Mindenkinek a kezébe nyomtam egy edényt, majd kiosztottam hozzá a kenyereket. Egy „jó étvágyat” után sietve kiléptem. Trevor egy gyors mosolyt küldött felém, majd elindult a folyosón. Követtem. Kilépett arra a teraszra, ami már az érkezésemkor felhívta a figyelmemet. Mosolyogva léptem ki utána, majd néztem körbe. Fából készült székek voltak letéve egy kerek, üveg asztal köré. Annyira szép volt. Az egyikhez le is ültünk. A nap gyengéden melengette az arcomat, és Trevor hátát. Annyira kellemes volt itt kint ülni. Trevor arcát néztem, aki el volt merülve a gondolataiban.

- Föld hívja Trevort – mosolyogtam rá, mire nevetve megrázta a fejét.

- Egy pillanat és jövök – mondta, majd felállt az asztaltól, és bement. Mivel nem akartam tétlenül ülni, előhalásztam a táskámból az utolsó edényt, majd az asztal közepére tettem. Kivettem a szalvétába csomagolt kenyereket is, és egyféle megnyugvás kerített hatalmába, amikor éreztem, hogy még mindig kemény. Pár perc múlva Trevor ismét csatlakozott hozzám. Leült mellém, majd a kezembe nyomott egy villát, és két szénsavmentes vizet tett le az asztalra. Felhúzott szemöldökkel, értetlenül néztem rá, de nem foglalkozott vele. Kettőnk közé tette az edényt, majd kinyitotta.

- Jó étvágyat – mosolygott rám, majd beleszúrta a villáját a salátába, és jóízűen enni kezdett. Nem akartam ellenkezni, mert tudtam, hogy úgyis ő nyerne, így félénken igaz, de én is enni kezdtem. Viszonylag hamar kivégeztük. Csodálkoztam, mert én teljesen jól laktam, viszont abban már nem voltam biztos, hogy Trevor is. Pár korty vízzel leöblítettem a salátát, majd visszacsavartam rá a kupakot, és szembefordultam Trevvel.

- Jól laktál? – kérdeztem félénken.

- Persze. Nagyon finom volt. Köszönöm szépen – mosolygott.

- Figyelj, tényleg szólj, ha nem laktál jól. Leugorhatok egy pékségbe vagy… - kezdtem bele, de hamar leállított.

- Nyugodj meg. Jól laktam. Esküszöm – emelte fel maga elé a kezeit, mire felnevettem.

- Mi lesz még a mai dolgom? – néztem rá kíváncsian, és közelebb hajoltam hozzá.

- Holnap lesz egy helyi koncertünk. Az akusztikus album számait fogjuk játszani. Szokás szerint most is lesznek VIP jeggyel rendelkező emberek. Neked kéne, majd őket elvezetni hozzánk, meg megszervezni a programjaikat.

- A programok alatt mit értesz?

- Autogramosztás, fényképkészítés, meg néhány szót is váltanunk kellene velük – mosolygott halványan, mire bólintottam. – Tizenöt lány lesz és két fiú – meg is lepődtem volna, ha a fiúk lennének többen. – Itt a koncert helyszín alaprajza. Jó lenne, ha itt szednéd össze őket – mutatott egy pontra a rajzon. Elővettem a mindig nálam lévő apró tollamat, majd egy x-et tettem az ujja mellé. Gyorsan megmutogatta, hogy mi micsoda a rajzon, majd felállt mellőlem. – Itt is nyugodtan megcsinálhatod, ha van kedved, de a stúdióban is bőven van helyed – mosolygott rám, majd a hátam mögé lépett, és kezeit gyengéden a vállaimra helyezte. Fejét a bal fülem mellé hajtotta.

- Még egyszer köszönöm a reggelit – nyomott egy puszit az arcomra, bár a puszi elég közel került a szám széléhez, majd eltűnt a teraszról. Az ajkamba haraptam, és mosolyogva néztem az előttem heverő lapot. Újra átnéztem a helységeket, majd tervezni kezdtem a holnapi napot.

2. rész - Az első nap

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Az előző részhez érkezett pipa számától nem nagyon dobódtam fel, de ez van. Majd lesz jobb is, viszont nagyon szépen köszönöm a három rendszeres olvasót. Remélem ezzel a résszel nagyobb sikerem lesz, és új olvasókra tehetek szert.

Puszi,
Ronnie ♥

2014. június 23 (hétfő):

            Reggel idegesen pattantam ki az ágyból. Fogalmam sem volt, hogy hány óra van, és féltem, hogy nem lesz időm megcsinálni a feladataimat. Nem akartam már az első napomat is elcseszni. Félénken nyomtam meg a telefonom oldalát, aminek a kijelzője fényesen világított a szemembe.

- Megvakulok! – mormogtam halkan magamnak, majd egy kis idő után, amikor már a szemem is megszokta a fényt az órára néztem. Reggel hét óra. Mi van? Azt hittem, hogy tíz óra körül van. Na jó nekem tényleg elmentek otthonról. Kissé lenyugodva dőltem vissza az óvó paplanomba, de már mindegy volt. Kiment az álom a szememből. Lassan ültem fel az ágyon, majd túrtam bele szétaludt hajamba. Az asztalom felé nyúltam, majd nagy nehezen, de levettem róla a hajgumimat, és lófarokba kötöttem vele kócos hajamat. Tuti szép látványt nyújtottam. Immár kicsit biztosabb léptekkel másztam le az ágyról. Felvettem a köntösömet, majd halkan kinyitottam az ajtómat. Eszem ágában sem volt felébreszteni Trevort. Bár az fix, hogy elég nehéz lett volna az ajtóm kinyitásával felkeltenem, mivel ő a földszinten volt. Minden egyes lépcsőfokra halkan eresztettem le a lábamat, így az meg se nyekkent. Hálát adtam Istennek, amikor csöndben elértem a földszintet. Besétáltam a konyhába, majd elkezdtem lefőzni egy kávét. Szükségem volt egy kis koffein löketre… és, ha már úgyis ilyen hamar felkeltem gondoltam összedobok egy laza reggelit. Betettem néhány kenyeret a pirítóba, majd sonkát és tojást sütöttem hozzá. Viszonylag halk voltam. Büszkén meredtem magam elé, amikor a két adag, ízlésesen elrendezett szendvics a tányéron hevert egymás mellett. A hűtőhöz léptem, majd kivettem belőle a narancslevet. Töltöttem két pohárba, majd a tányér jobb sarka fölé tettem őket. Ebben a pillanatban a kávé is lefőtt… igen még csak most, mivel eleinte nem vettem észre, hogy a kávéfőző gép nem volt bedugva a konnektorba. Úgy pedig hiába vártam a kávémra. Mivel fogalmam sem volt, hogy Trevor, hogy issza a kávét, az enyémet gyorsan felízesítettem, majd a cuccokat a tányérja bal felső sarkához raktam. Aprókat kortyoltam a forró italból, de még így is agyonégettem a nyelvemet. Ilyen a szerencsém, de jelenleg nem panaszkodhatok. Szinte mindenem megvan, amire vágytam. Még ha csak három hónapra is, de megvan. Épp a csészémet raktam bele a mosogatógépbe, amikor motoszkálást hallottam a hátam mögül. Megfordultam. Trevor állt ott egy szál boxer alsóban. Olyannyira meglepődött akár csak én. Lesütöttem a szememet, mert akaratlanul is végignéztem a testén. Te szentséges!

- Jó reggelt – köszöntött, majd  a hajába túrt. Felnéztem rá, de csak és kizárólag a szemeibe.

- Jó reggelt – köszöntöttem mosolyogva.

- Azt hittem jóval utánam fogsz felkelni… erre már reggelit tálalsz – húzta félmosolyra a száját.

- Féltem, hogy elkések – mondtam, de tudtam, hogy rossz a megfogalmazás. Hogy is késnék el, amikor nincs megszabva, hogy mikor kezdjem a munkát? Már bánom, hogy kiejtettem az előbbi szavakat.

- Nem tudsz elkésni Fay – nevetett fel kedvesen. – Egy pár perc és jövök – mondta, majd besétált a fürdőbe. Én hülye! Elkésni? Komolyan? Zavartan ültem le a magamnak szánt szendvics elé, de még véletlenül sem kezdtem el enni. Trevorra vártam. Amikor kinyílt a fürdő ajtaja felnéztem. Örömmel vettem tudomásul, hogy felvett egy farmer térdnadrágot, viszont a felsőteste még mindig takaratlan volt. Komolyan nem tudom, mit izélek, amikor tegnap szinte ugyanígy láttam. Sőt még a hátán is voltam. Hozzáértem. Olyan sok marhaság kering most a fejemben. Nem akarom, hogy bármit is félreértsen, és azt sem, hogy egy hét után kitegye a szűröm. Talán túl nagy a megfelelési vágyam? Hülye genetika…

- Nagyon jól néz ki – mosolygott rám, majd a szendvicsére nézett. Ennyire elgondolkodtam? Észre sem vettem, amikor leült mellém. Talán többet kellene koncentrálnom a körülöttem lévő világra, és kevesebbet a gondolataimra. Pfff… könnyű mondani. Az ember olyan hamar elkalandozik. Mint például én… megint.

- Remélem az íze is olyan jó lesz – mondtam kicsit késve.

- Gyors reakcióidő – nevetett fel, mire én is felnevettem.

- Korán van – fogtam rá valamire. Trevorral egyszerre haraptunk bele a szendvicsünkbe. Az arcát néztem, és nem csalódtam a reakciójában. Ízlett neki. Megkönnyebbülten ettem tovább.

- Ugye tudod, hogy a főzés nem tartozik a feladataid közé? – nézett rám gyönyörű szemeivel.

- Igazából nem, nem tudtam, de ha már úgyis reggelit készítek nem mindegy, ha csinálok neked is?

- Felőlem nyugodtan készíthetsz. Hidd el nem fogok érte megharagudni, csak nem akarlak túlhajszolni.

- Túlhajszolni? – néztem rá értetlenül, és akaratlanul is elmosolyodtam. – Még azt sem szabod meg, hogy mikor keljek fel. Hogy lenne ez túlhajszolás? – nevettem fel halványan, mire lágyan elmosolyodott.

- Remélem a hátam mögött is ezt mondod – mosolygott.

- Nem szokásom az emberek szemébe hazudni – mondtam komolyan.

- Leszámítva, ha egy jó állás érdekében teszed – nevetett, mire én is elnevettem magam. Hát igen vannak kivételek. Újabb falatot haraptam le a szendvicsből. Majd ismét egy újabbat. Szép lassan fogyni kezdett a szendvics a kezeim között. Amikor befejeztem a narancslevem után nyúltam. Nagyokat kortyolva ittam meg. Trevor nem sokkal utánam fejezte be.

- Köszönöm – mondta, majd hátradőlt a széken.

- Egészségedre – mosolyogtam rá, majd tányérját az enyémbe helyeztem, és felálltam. Gyorsan bepakoltam a mosogatógépbe, majd leszedtem az asztalt. Visszaültem a helyemre. Trevort néztem, aki épp a kávéját kortyolgatta. – Mi lesz a mai feladatom? – néztem rá, és kíváncsian vártam a választ.

- Úgy terveztem, hogy ma itthon maradok veled, hogy kicsit szokd ezt az egész helyzetet, de másként alakultak a terveim – nézett rám. – Lesz egy potya utasunk – mosolygott és tudtam kire gondol.

- Crystal is marad? – kérdeztem kedvesen.

- Nem. Valami dolga lett, ezért hozza át Noaht. Nemsokára itt is lesznek szerintem, viszont este lesznek itt egy páran. Jobban mondva a fiúk a bandából, Crystal és Noah, és remélem, hogy te is velünk tartasz – nézett rám a válaszra várva.

- Természetesen veletek tartok. Az égvilágért nem hagynám ki – mosolyogtam rá, ő pedig helyeslően bólogatott. – Megyek elkészülök. Még a végén Noah megijed tőlem – mutattam a hajamra, és az arcomra. Trev csak mosolygott, majd ő is felállt. Felbaktattam az emeletre, majd egyenesen a fürdő felé vettem az irányt. Amikor belenéztem a tükörbe rám tört a nevetés és a sírhatnék is egyszerre. Hogy tudok így kinézni reggel? Azonnal kibontottam a hajamat, majd fésűt ragadtam. Büszkén veregettem meg a vállam, miután a hajam teljesen normálisan lógott le a mellemig. Gyorsan fogat mostam, és elvégeztem az egyéb reggeli szükségleteimet. Feltettem magamra a sminkemet, majd átsétáltam a szobámba. Levettem a felsőmet, és a nadrágomat, és egy száll bugyiban álltam a szekrényem előtt. Úgy terveztem, hogy ma szoknyában leszek, de mivel az egész napomat babázással fogom tölteni nem biztos, hogy a legjobb megoldás. Így hát egy farmer rövidnadrágra esett a választásom, és a bikini felsőmre. Eszméletlen meleg volt nekem pedig semmi kedvem sem volt magamat kínoztatni egy felsőben. Amikor hangokat hallottam lentről kiléptem a szobából, és szinte leszáguldottam a földszintre. Crystal keze szabad volt, mivel Noah már Trevornál volt. Megöleltem legjobb barátnőmet, majd mosolyogva néztem rá.

- Te már ilyen korán itt vagy? – nézett rám meglepődve Crystal. – Nem hagyod szegényt élni sem – nézett szigorúan, de azért mosolyogva Trevorra.

- Beköltöztem – vettem védelmembe Trevort.

- Tényleg? – mosolyogott rám. – Tök jó! Bocs Trev – mosolygott ex barátjára, mire Trevor csak legyintett. – És, hogy tetszik? – nézett rám kíváncsian mosolyogva.

- Nincs megszabva, hogy mikor keljek fel, és a mai napom babázásból fog állni… hmm eddig nagyszerű – mosolyogtam rá szélesen.

- Örülök – simogatta meg a vállamat. – Nekem mennem kell, mert elkések – pillantott az órájára. – Este, majd beszélünk ölelt meg. – Köszi, hogy elvállaltad… elvállaltátok – nézett először Trevorra, majd rám, és egy hatalmas puszit nyomott Noah arcára.

- Ő az én fiam! Még jó, hogy elvállaltam – mosolygott Trevor őszintén, és végig Noaht nézte. Crystal épp megfordult, amikor utána szóltam.

- Evett már? – néztem Noahra, majd vissza Crystalra.

- Igen – mosolygott, majd egy utolsót intett, és kilépett a házból.

- Na Noah? Mit szólnál egy kis medencézéshez? – kérdezte Trevor, és teljesen megváltozott a hangszíne. Annyira más, amikor Noahval van. Tényleg látom rajta a gondoskodást, és azt a tipikus apai ösztönt és védelmezést. Ölni is képes lenne a fiáért, de ezen nem lepődök meg. Még én is ölnék Noahért. Noah a medencés kérdésre, csak mosolyogni és rúgkapálni kezdett.

- Szerintem tetszik neki az ötlet – mosolyogtam rá. – Öltözz át Noaht pedig bízd rám – vettem el a kezéből a kis drágát. Felvettem a táskát, amit Crystal hozott, és felsétáltam a szobámba. Noaht gyengéden helyeztem el az ágyamon, majd öltöztettem le meztelenre. Annyira édes volt, és a kis bőre… a tipikus puha, gyerek bőr. Csodás! Gondosan összehajtogattam Noah ruháit, majd a székemre tettem. Egy percre sem vettem le a szemem róla. Felült. Felült és mosolygott. Nála vidámabb kisfiúval még sosem volt dolgom. Elővettem a szekrényemből a bikini alsót, majd leültem Noah mellé az ágyra. Gyorsan letoltam magamról a nadrágot, és a bugyimat, majd belebújtam bikinim hiányzó darabjába. Az én ruháimat is összehajtottam, majd beraktam a szekrényem legalsó polcára. Azért mégse legyen szem előtt egy bugyi. Felvettem Noaht az ölembe, majd lementem. Egyenesen a medence felé vettem az irányt.

- Nézd apa milyen szépek vagyunk – néztem Trevorra, aki már a vízben volt, majd Noahra. Trevor mosolyogva nézett ránk, majd elismerően bólintott. Mielőtt a vízbe mentem volna, letettem Noaht az egyik napozó ágyra, majd alaposan bekentem magas faktorú napozókrémmel. Pár percig ültem vele, hogy selymes kis bőre beszívja a krémet, majd felálltam. Lassan lépkedtem le a lépcsőn. Amikor Noah lába beleért a vízbe megálltam. Vártam, hogy hagy szokja a vizet. Egyszerűen imádta. Nevetve rúgta a vizet az apja felé. Egy pár perc után beljebb mentem, majd gyorsan lejjebb süllyedtem a vízbe, és újra vissza fel. Noah felső teste is vizes lett, amit szintén nem bánt. Egy újabb gyors merülést tettem. Lassan szoktattam hozzá a vízhez. Trevor eközben körülöttünk úszkált. Noah végig Trevort figyelte, és nevetett. Egy újabb merülést tettem, de immár a vízben maradtam. Ráfektettem Noaht a kezemre, majd ide-oda húzogattam a vízben. Nagyon élvezte. Trevor beállt az egyik oldalra, majd, amikor arrafelé tologattam Noaht, egy puszit adott az arcára. Kibontakozik az apai szeretet. Egy kis idő múlva átadtam Noaht Trevornak. Szinte láttam a szemében a vágyakozást. Nem csodálom elvégre hosszú ideig nem láthatta. Trevor óvatosan dobálgatta, úsztatta Noaht, majd repülőzött vele, így folyamatosan mosolyt csalva a kisfia arcára.

- Na tartsunk egy kis pihenőt. Meg ne fázz nekem – nézett Noahra, majd magához ölelte. Felvette a nyakába, és lassan kisétált a medencéből. Követtem. – Van egy pléd abban a szekrényben – mutatott egy kinti, a kerti bútorokhoz illő szekrényre. – Idehoznád kérlek? – nézett rám, mire automatikusan bólintottam. Leguggoltam a kis szekrény elé, majd kinyitottam az ajtóit. Kivettem belőle a plédet, majd Trevorékhoz sétáltam, akik már a füvön várakoztak. Leterítettem a földre, majd egyszerre leültünk rá. Trevor berakta Noaht a közepére, majd egy törölközővel gyengéden megtörölgette apró testét.

- Hozok egy pelenkát – álltam fel, majd bementem a házba. Kettesével szedtem a lépcső fokait. Hamar felértem. Kutakodni kezdtem a táskában, majd megtaláltam, amit kerestem. Az előző gyorsasággal mentem le. Sietve léptem ki az ajtón, de a víz miatt volt szerencsém elesni. Nem történt semmi komolyabb seb, így azonnal fel is pattantam. Visszasétáltam a plédhez, majd leültem.

- Jól vagy? – nézett rám Trevor ijedten.

- Hogyne – mosolyogtam rá, majd Noah hóna alá nyúltam, és lefektettem magam elé. Gyakorlottan adtam rá a pelenkát, és ezen még én is meglepődtem. Ennyire benne van az emberben az ösztön? De durva! A pelenkázás után felültettem Noaht, aki a játékaival szórakozott.

- Vérzik a kezed – kúszott mellém Trevor, majd gyengéden felemelte az említett testrészemett, és alaposan megvizsgálta.

- Semmiség – mondtam könnyedén.

- Le kellene fertőtleníteni – nézett fel a sebemről egyenesen a szemembe.

- Már máskor is szereztem efféle sebeket, és fertőtlenítés nélkül hagytam… és mint látod még élek – mosolyogtam rá.

- Viszont az máskor volt ez pedig most van – mondta, majd felállt, és bement a házba. Pár perc múlva valami elsősegély ládának tűnő fehér dobozzal jött vissza. Nem értettem mire ez a felhajtás. Trevor visszaült mellém, majd kezemet a térdeire fektette.

- Csak az idődet pazarolod – néztem mélyen a szemeibe. Szúrós szemekkel nézett fel rám.

- Nem akarok panaszkodást hallani Fay – mondta komolyan, majd a háta mögé nézett, hogy megnézze, mit csinál Noah.

- Ne aggódj, figyelek rá – mondtam kedvesen mosolyogva, mire ő is elmosolyodott, majd visszatért a karomhoz. Valami spray-t fújt rá, ami irtózatosan csípett.

- Basszus – nyögtem fel halkan, majd összeszorítottam a szemem. Trevor nem törődött a fájdalmammal tovább tisztította a sebet. Amikor végzett egy puszit nyomott rá.

- Csak, hogy gyorsabban gyógyuljon – mosolygott, majd mindent visszapakolt a ládába, felállt, és besétált a házba. Közelebb húzódtam Noahoz, majd felvettem az ölembe. A hátamra dőltem őt pedig a felemelt kezeimbe tartotta. Előre-hátra reptettem, mire felnevetett. Én is felnevettem, mert eszméletlen aranyos volt. Trevor visszatért köreinkbe.

- Nézd csak Noah milyen féltékeny lett apa! – fordítottam mosolyogva Trevor felé, míg ő csak tovább mosolygott. Trevor szorosan mellém feküdt és Noah arcát kémlelte. – Imádom, ahogy rá nézel – mondtam ki, majd fejemet Trev felé fordítottam.

- Miért, hogy nézek rá? – emelte le rám a tekintetét.

- Őszinte szeretettel – mondtam, de nem voltam abban biztos, hogy ez a két szó átadja a valóságot. Egyszerűen lehetetlenség szavakba önteni azt az érzést, ami a szemeiből sugárzik. Meg merem kockáztatni, hogy ő az első olyan ember, akinek ennyire erősen látszódnak az érzelmei a szemein keresztül. A szemén keresztül egyenesen a lelkébe látni. Most végre látom értelmét annak a közmondásnak, hogy a szem a lélek tükre. Még pár percig forgattam Noah apró testét a levegőben,

amikor Trevor felült. Nem szólt semmit, csak bement a házba. Kérdően néztem utána, de aztán minden érzékszervemet Noahra fordítottam. Túl aranyos volt ahhoz, hogy másra koncentráljak. Trevor körülbelül hét perc múlva tért vissza hozzánk. Egy tálka, egy szakállka és egy kiskanál pihent hosszú ujjai között.

- Eljött az ebéd Noah – vette át a kezemből a kis só zsákot, majd az ölébe ültette. Felkötötte a nyakába a szakállkát, majd lassan etetni kezdte. Valami pépes étel foglalt helyet a tálkába. Trevor minden falatot „repülőnek álcázott”, és így adta be Noah szájába.

- Itt jön a repülő – mondta az újabb falatnál, majd a kiskanalat és annak tartalmát Noah szájába helyezte. Körülbelül fél óra elteltével kiürült a tálka.

- Hozok egy kis vizet – emelkedett fel Trevor Noahval, de megelőztem.

- Hagyd csak… majd én – mondtam, és már el is tűntem a ház belsejében. Besétáltam a konyhába, majd kinyitottam a szekrényt, ahol a poharak és néhány cumisüveg foglalt helyet. Kivettem az egyik, majd átöblítettem. A pulthoz léptem, aminek a lábánál három üveg babavíz sorakozott. Feltettem az egyiket a pultra, majd lecsavartam a tetejét és teleöntöttem vele a cumisüveget. Rácsavartam az üvegre a cumi részt, majd a vizes üvegre a kupakot, és kisétáltam. Visszaültem a helyemre, majd átnyújtottam a vizet Noahnak, aki egyből inni kezdett. Trevorhoz hasonlóan most én álltam fel, és hagytam őket ott egy szó nélkül. Felmentem a szobámba, majd levittem a táskát Trevor szobájába, ahol a kiságy foglalt helyet. Letettem mellé. Épp kiléptem a szobából, amikor Trevorékba ütköztem. Rájuk mosolyogtam, majd visszamentem a szobába. Trevor letette Noaht a pelenkázóra, majd nagy meglepetésemre egy szó nélkül tisztába tette. Odasétáltam a táskához, majd leguggoltam hozzá. Kivettem Noah pizsamáját, majd átvettem Trevor helyét, és rá adtam. Ezalatt Trevor megcsinálta az ágyát.

- Lerakod aludni? – kérdeztem.

- Igen – mosolygott rám. Egy hatalmas puszit nyomtam Noah puha arcára, majd átadtam Trevornak. – Hol leszel? – kérdezte, majd ringatni kezdte Noaht.

- Az udvaron – mosolyogtam rá, majd kiléptem a szobából, és bezártam magam mögött az ajtót. Visszasétáltam az udvarra, de a pléd helyett a medencét választottam úti célomként. Élvezettel mártóztam meg a kellemesen hideg vízben. Tíz perc elteltével motoszkálást hallottam a hátam mögül. Megfordultam. Trevor állt velem szembe… legalábbis egy darabig, mert utána bejött hozzám a vízbe.

- Nagyon elfáradtál? – simított végig gyengéden a hátamon.

- Nem. Egyáltalán nem fáradtam el – mosolyogtam rá őszintén. – Ez nem munka – mondtam, ő pedig helyeslően bólintott.

- Annyira értesz a gyerekekhez. Bébiszitterkedtél már valaha is? – állt elém.

- Nem. Néha segítettem egy pár rokonomnak meg Crystalnek, de amúgy még soha.

- Na most megleptél. Pedig fogadni mertem volna rá, hogy már van korábbi gyakorlatod ebben – mosolygott. – Figyelj – mondta, mire felnéztem a szemébe. – ma este grillezni fogunk. Segítesz majd előkészülni rá? – tette fel a kérdést.

- Hmm lássuk csak… - estem gondolkodóba. – Ha el tudsz kapni segítek – mondtam majd a víz alá buktam, és elcsusszantam a lába mellett. Vagy legalábbis a felsőtestem átcsusszant, viszont a bokámat sikerült elkapnia. Visszahúzott. A francba! Megfogta a karomat, majd felhúzott a víz felszínére, és magához ölelt. Kezem a mellkasán nyugodott. A szemébe néztem, és mosolyogtam.

- Ez túl könnyű játék volt Fay – mosolygott rám.

- Nem lett volna, ha egy kicsit később reagálsz – mondtam, majd lenéztem egy pillanatra a kezemre, aztán ismét vissza a szemébe. Túl közel voltam hozzá, ezért zavartan köhintettem egyet, majd arrébb húzódtam. Mindketten a vizet kezdtük nézni. Egyszer csak Trevor lemerült a víz alá, majd megfogta a lábaimat, és felvett az ölébe. Hirtelen állt fel.

- Most megvagy! – mondta talán túl hangosan. Kezeim közé fogtam az arcát, majd nevetni kezdtem.

- Halkan, mert Noah felkel – suttogtam nevetve, mire észbe kapott.

- Hoppá – suttogta vissza.

- Tegyél le – könyörögtem neki mosolyogva.

- Miért, ha nem, akkor mi lesz? – nézett rám játékosan csillogó szemeivel.

- Felmondok – mondtam, de jól tudtam, hogy nem veszi komolyan.

- Nos, akkor úgy tűnik, hogy holnaptól nem dolgozol itt – mondta, majd velem együtt lemerült a víz alá. Szerencsém volt, hogy nagy levegőt vettem, mivel a szorításából nem tudtam szabadulni. Átkaroltam a nyakát, majd egy fél perc után így emelkedtünk ki. Lábam most már a medence alját érintette.  – Még mindig fel akarsz mondani? – nézett rám, mire bólintottam. Rosszul tettem, mert ismét visszahúzott a víz alá. Kezeit a derekam köré fonta, majd ismét felemelkedett. – Na és most? – kérdezte, mire nevetve nem-et bólogattam. – Erre vártam – mondta, majd mosolyogva elengedett. Levettem a nyakáról a kezem. Megfordult és épp merülni készült.

- Hogy tudtál így megváltozni? – kérdeztem, mire abbahagyta minden eddigi cselekedetét, és visszafordult, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Tudod két év alatt sok mindenre képes az ember. Beszéltél a szüleiddel? – váltott témát.

- Igen – mondtam rövidre fogva, mert nem akartam ebbe a témába merülni.

- Apád utál – közölte, mire kikerekedtek a szemeim. Ennyire észrevehetően kimutatta? Basszus.

- Apám nem ismer – mondtam, és igazam volt.

- De ismert, és nem a legszebb képet állítottam fel magamról. Igazából csodálkoztam, amikor elengedett. Azt hittem, hogy még a hazugságod ellenére is távol fog tartani tőlem.

- Próbálkozott – vallottam be, de nem lepődött meg. – Sajnálom – néztem a szemeibe.

- Én szúrtam el, de mindegy. Majd talán rájön, hogy a régi önmagam képe nem illik a mostanira – mosolygott bágyadtan, majd kimászott a medencéből. – Na, akkor segítesz? – nyújtotta felém a kezét.

- Elkaptál, nem? – fogadtam el a segítségét, majd kezébe kapaszkodva kiszálltam a vízből.

            Noahval és Trevorral ültünk a pléden, amikor a kerítés felől kiabálást hallottunk.

- Trevor Wentworth nyiss ajtót – kiabálta egy hang. Én nem ismertem meg, de Trevor valószínűleg igen, mivel mosolyogva pattant fel mellőlem. Noah, aki az ölemben helyezkedett el, kérdő tekintettel nézett távolodó apja után.

- Mindjárt jön – pusziltam meg a homlokát, majd halványan ringatni kezdtem. Noah felállt az ölembe, majd megfordult és jobb kezébe vette egyik hajtincsemet. – Tetszik? – néztem rá mosolyogva, mire csak gügyögni kezdett. Elmosolyodtam rajta. Annyira édes volt, ahogy beszélni próbált. Pár perc múlva Trevor három fiú társaságában tért vissza. Felismertem őket. Tim, Alex és Matt jöttek ki az udvarra fürdőnadrágban. Alex derekán egy nagyméretű, zöld úszógumi hevert. Matt kezében egy piros pöttyös, felfújható labda pihent. Tim pedig, hogy ne maradjon ki semmiből, egy sárga színű úszómatraccal lépett ki. Elkapott a nevetés.

- Sziasztok – köszöntöttem őket nevetve, mire automatikusan visszaköszöntek. Matt azonnal felém sétált. Lehajolt Noahoz, aki a kezét nyújtotta.

- Hát szia Nagyfiú – vette el a kezemből kedvesen. Felálltam, majd felsétáltam a többiekhez. A fiúk a dolgaikat a medencébe dobták.

- Hoztam mályvacukrot – dicsekedett büszkén Alex.

- Grillezni fogunk – nevetett fel Trev.

- Mi? Nem úgy volt, hogy szalonnát sütünk? – kerekedtek el szemei, mire mindenki nevetni kezdett.

- Hány csomaggal vettél? – kérdeztem.

- Héttel – mondta, majd velünk együtt ő is nevetni kezdett.

- Ha már ennyire bevásároltál, akkor rakhatunk tüzet – mondta Trevor, mire mindenki bólogatni kezdett. Főként persze Alex. A fiúk épp a tűzrakás részleteit beszélték, amikor megszólalt a csengő. Csakis egy ember lehetett az. Elsétáltam a bejárathoz, majd kinyitottam az ajtót. Crystal lépett be, majd ugrott a nyakamba. Megöleltem, majd bezártam az ajtót.

- Na hol van a kis drágám? – nézett rám, majd az udvar felé mutattam. Együtt mentünk ki. – Sziasztok – köszönt Crystal mindenkinek, majd őt is üdvözölték.  Matt azonnal Crystal felé vette az irányt. Noah már a kezét nyújtotta. Szorosan ölelte meg Crystal nyakát, aki egy hatalmas puszit nyomott a szájára. – Jól viselkedett? – nézett kettőnkre.

- Igen – vágtuk rá egyszerre mosolyogva.

- Ilyen jó kisfiú voltál? – nézett Crystal Noahra, aki csak mosolygott. Hasonlóan áradt a szeretet a szeméből, mint Trevornak. Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lehet a saját gyerekemet tartani a kezemben, de nem tudtam. Biztos, hogy fantasztikus érzés, de átélés nélkül lehetetlen elképzelni. Fél órán keresztül baromkodtak a srácok, amikor eldöntöttük, hogy hozzálátunk a vacsorának. Tim a grillt gyújtotta be, Woody pedig a tüzet rakta, ha már megvett hét csomag mályvacukrot. Trevor és én a felvágott zöldséget és a bepácolt húst hordtuk ki. Crystal Noahra vigyázott, Matt pedig kekszet és mogyorókrémet vitt Alex mellé. Trevorral leraktuk a tálcákat Tim mellé, aki a rácsra pakolta rá a húst és a zöldségeket. Miután minden tálcát kihordtunk, tányérokat és evőeszközöket vittem ki az asztalra, és Crystal kérésére egy melegebb felsőt Noah számára. Leültem melléjük.

- Milyen volt a mai nap? – kérdezte Crystal kedvesen mosolyogva, miközben Noahra adta felsőt.

- Eszméletlen jó. Minden nap el bírnék babázni – mosolyogtam, majd megsimogattam Noah karját.

- Ennek örülök, viszont holnapra nincs dolgom – mondta arra célozva, hogy Noah vele lesz.

- Ezt egyből gondoltam – mosolyogtam rá. Én sem szeretnék egy ilyen gyerek nélkül több napot külön tölteni. Ha tehetném éjjel-nappal vele lennék. Az lenne már a meló!

            Csendesen ültünk az asztal körül. Mindenki evett. Crystal egy falatot a saját, majd egy falatot a Noah szájába tett. Én gyorsan megettem a tányéromra tett adagot, így felálltam és Crystal mellé léptem.

- Segítsek? – hajoltam közelebb az arcához.

- Igen. Köszönöm – mondta, majd a kezembe adta a már korábban látott tálkát, amiben egy újabb adag bébiétel volt. Szembefordultam Noahval, majd etetni kezdtem. Én nem játszottam repülősdit az étellel, de szerencsémre Noah így is megette. A vacsora után a desszert következett, amit Woody készített. Mindenki leült a tűz köré Woody pedig gyorsan tette a mogyorókrémmel megkent kekszekre a megsült mályvacukrot, majd mintha szendvics lenne a tetejére is kekszet rakott. Egyesével adogatott mindenkinek. Nem értettük, hogy miért vett ennyi csomaggal, mert már a harmadik után sem bírt senki sem többet enni. Leszámítva Alexet, aki még egy darabot sem evett. Viszont öt darab után ő is feladta a harcot. Attól függetlenül, hogy már senki sem evett még elkészített két csomag mályvacukrot azzal az ürüggyel, hogy majd később, ha éhesek lesznek megeszik. Mi csak mosolyogtunk rajta. Egyik percről a másikra Trevor és Matt elszivárgott a társaságunk közül. Senki sem tudta, hogy hová mentek, de nem is foglalkozott vele túlzottan senki. Viszont, amikor Matt egy gitárral a kezében tért vissza már mindenki felfigyelt. Elfoglalták a helyeiket a tűz körül. Felhúzott szemöldökkel és kíváncsi tekintettel néztem rájuk. Ujjaimat összekulcsoltam és a térdemre helyeztem. Trevorék nem mondtak semmi a kis külön akciójukról. Matt egyszerűen csak játszani kezdett a gitáron én pedig egyből felismertem a számot. A Reason to love akusztikus verziója volt. Ez volt az egyik kedvenc számom tőlük, de még sohasem hallottam élő játszásban. Mosolyogva figyeltem őket. Trevor énekelni kezdett. Teljesen profin adták elő a számot. Trev a bal lábával verte a ritmust, Matt pedig akadás mentesen játszott a gitárján, amin nem lepődtem meg. A refrénnél szokás szerint kirázott a hideg. Annyira szép szám volt, és annyira másabb volt így, mint bármelyik készüléken. Magával ragadó volt. Teljesen. A szám végét követően mindenki elismerően bólogatott, majd tapsolt.

- De régen játszottátok ezt – szólalt meg Crystal, akinek a kezében mélyen aludt Noah.

- Hát nem ma az biztos – mosolygott Matt.

            Mosolyogva integettünk az utolsóként távozó Tim után is. Amikor elhajtott visszasétáltunk a házba. Kimentem az udvarra, majd összeszedtem a piszkos edényeket, és bepakoltam őket a mosogatógépbe, amit utána be is indítottam. A megmaradt, elkészített mályvacukrokat lefedtem, majd betettem a hűtőbe. Letöröltem a szalonnasütőt, ahová helyenként olvadt mályvacukor ragadt. Ezután a grill körül is letörölgettem egy kicsit. Összeszedtem a párnákat, majd beraktam a kinti szekrénybe.

- Mit csinálsz? – szólalt meg hirtelen mellettem egy hang, mire megijedtem és megugrottam. Sajnos túl közel voltam a medencéhez. Esni kezdtem, de Trevor megragadta a kezemet, és visszahúzott. A lendület miatt a mellkasának csapódtam. – Össze-vissza törnéd magad nélkülem – engedte el a kezemet mosolyogva, mire csak elvörösödtem. Béna vagy Fay! – mondogatta a tudatalattim. Pár perc után feltűnt, hogy Trevor a majdnem esésem előtt feltett egy kérdést.

- Ó – túrtam zavartan a hajamban, mert már megint lassú volt a reakcióidőm. Túl lassú. – csak úgy gondoltam, hogy kicsit rendbe rakom az udvart – néztem fel a szemébe egy pillanatra.

- Nem kellett volna – nézett körül elismerően.

- Semmiség – mondtam, majd visszasétáltam a plédhez.

- Várj segítek – fogta meg a szembelévő két csücskét, és együtt rázni kezdtük. Mind a ketten hülye fejet vágtunk, amin fel is nevettünk. Valami rossz táncgyakorlathoz hasonlóan összehajtottuk a plédet. Trevor nem hagyta, hogy ezt is én rakjam vissza, ezért kivette a kezemből, majd a szekrényhez lépett és eltette.

- Elhiszed, hogy nem haltam volna bele? – léptem mögé, mire megfordult.

- Hidd el, hogy én sem. Ma már amúgy is rengeteget segítettél.

- Ez a munkám – hajoltam meg, mire Trevor felnevetett. A medence oldalához lépett, majd rátette a takarófóliát, hogy megvédje az esetleges bogaraktól.

- Na gyere tegyük el magunkat holnapra – karolta át a vállam én pedig a derekát. Együtt léptünk be a házba, majd zártuk be az ajtót. A lépcsőnél amolyan búcsúzóként megöleltük egymást, majd ő a lenti fürdő én pedig a fenti fürdő felé vettem az irányt.

1. rész - A beköltözés

Sziasztok!
Meg is érkeztem az első résszel! Köszönöm az előző bejegyzés alatti kommentet és a négy pipát. Nagyon jól estek. Remélem ez a rész sem okoz majd csalódást, és hogy majd ez alá is érkezik komment, illetve pipa.

Puszi, Ronnie ♥

2014. június 22 (vasárnap):

            Elérkezett ez is. A beköltözés napja. Ééés elárultam magam! A szüleim megengedték, hogy beköltözzek Trevor lakásába, de csakis a munka miatt. Nem valószínű, hogy beleegyeztek volna, ha nem állok elő egy kis hazugsággal. Úgy adtam be a történetet, hogy a munkát csak akkor kaphatom meg, ha beköltözök, mert éjjel nappal a rendelkezésére kell, hogy álljak. Ha úgy nézzük ez nem is áll túl messze az igazságtól nem igaz? Néha bármennyire is utálunk, muszáj hazudnunk. Úgy gondolom, hogy egy-két jó szándékért tett hazugság simán elnézhető embereknél. Gondoljunk csak bele! Ha ezt az állást és magát a feltételt nem így adom elő, valószínűleg most a laptopom előtt kuporognék, és állások után nézelődnék, vagy, ha szerencsém lenne egy állásinterjún ülnék. Viszont, ami ennél is jobb, várok, hogy Trevor megérkezzen, és végre elvigyük a cuccaimat. Na és persze engem. Apa egy cseppet sem örül ennek. Ha tehetné odakötne egy székhez, vagy oszlophoz, és nem engedné, hogy elmenjek vele. Sajnos a szüleim is jól ismerik a régi énjét. Sosem repdestek a barátságunktól. Mindig azt akarták, hogy a köztünk lévő kapcsolat megszűnjön. Két évre sikerült is a tervük, amit az iskolának és a kemény tanulásomnak köszönhetnek. Viszont most, hogy az iskola megszűnt – legalábbis három hónapra -, így a barátságunk megint kezd kialakulni, aminek azért én nagyon örülök. Elég húzós lenne úgy dolgozni ott, hogy alig váltunk két szót. Nekem húzós lenne, de anyáék tuti örülnének neki. Igazából múlt hétvégén próbáltam nekik elmagyarázni, hogy Trevor megváltozott és már egy cseppet sem olyan, mint régen, de mintha csak a falnak beszéltem volna. Egyik fülükön be a másikon pedig ki. A végén feladtam. Tudtam, hogy nem tudom megváltoztatni a róla alkotott véleményüket. Mind a ketten nagyon makacsok, és ezt én is örököltem tőlük. Viszont néha tényleg nagyon jól jön.

            Csendesen ültem az ágyam szélén és a szobámat nézegettem, ami így, hogy szinte minden cuccom dobozokba volt téve elég üres volt. Körülbelül úgy festhettem, mint, akit behívtak katonának. Minden egyes részletet alaposan végigtanulmányoztam a szobában. Komolyan nem értem, hogy miért teszek, úgy, mintha többé nem jönnék haza. Hát igen… ez az ára annak, ha szinte egy percet sem töltesz külön a szüleidtől. Mentségemre szóljon, hogy ők nem akartak egyedül hagyni! Bár ez érthető. Egyedüli gyerekként nagyon féltettek mindentől. Én voltam a szemük kicsi fénye. Gyerekkoromban még örültem, hogy ennyire figyelnek rám, de mára, amikorra már a hatása is látszik, eléggé negatív érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Hát igen mindennek idő kell, hogy kifejtse hatását, vagy, hogy eredménye legyen. Mint például az AIDS… azt is csak jóval később tudja észrevenni az ember, amikor már túl késő. Te jó ég mi ez a hasonlat?! Rendet kell tennem magamban. Sürgősen! Gyerekkori nevelésem a jelenlegi önvizsgálatomból halk kopogás ébresztett fel. Az ajtóm felé fordultam, ami lassan, óvatosan nyílt ki. Apa dugta be rajta a fejét.

- Bejöhetek? – nézett rám kérdő tekintettel. Összeráncoltam a homlokomat. Miért kér rá engedélyt? Eddig sosem tette. Az ég szerelmére nem változtam meg!

- Persze – mosolyogtam rá kedvesen, majd arrébb csusszantam az ágyon, így helyet adva neki.

- Nézd Fay – kezdett bele, és tudtam, hogy miről lesz szó. – Tudom, hogy nem kell mondanom, mert valószínűleg magadtól is észrevetted, hogy egy cseppet sem díjazom azt, hogy annak a fiúnak a házába költözöl – mondta, mire épp nyitni akartam a számat, de apa felemelte a mutató ujját jelezve, hogy hagy mondja végig, és ne szóljak közbe. Becsuktam a szám. – Viszont tudom, hogy az egyetem miatt nagyon szükséges, és egy részem hálás, amiért felajánlotta neked ezt a munkát, de sajnos ez a kisebbik részem. Én csak arra kérlek, hogy baráti viszonynál ne legyen több! Sőt, én annak is örülnék, ha csak munkaadó és alkalmazotti viszony lenne köztetek, de jól tudom, hogy erre semmi esély – közölte, és alig vártam, hogy végre szóhoz jussak. – Tudom, hogy épp gondolkozású ember vagy, úgyhogy kérlek figyelj magadra, mert más nem fog, és ne hagyd, hogy elvigyen a rosszba – fejezte be hál’ Istennek.

- Apa, mint már a múltkori hétvégén elmondtam Trevor megváltozott, de megnyugtatlak, hogy barátságnál több biztos, hogy nem lesz. Az életemre esküszöm! – emeltem fel a kezem, mire szúrós szemmel nézett rám.

- Sose esküdj meg az életedre – mondta komolyan, mire félénken néztem rá. Te jó ég mi van vele? Ennyire félt. Esküszöm kezdek félni…

- Rendben, akkor megesküszöm a fél karomra – mondtam, majd mielőtt választ tudna adni megszólalt a csengő. Fél másodperc alatt pattantam fel apa mellől, majd léptem ki a szobámból. Besétáltam az előszobába, majd kinyitottam az ajtót. Nem meglepetésemre Trevor állt az ajtóban. Sötét farmert viselt és egy fehér, rövid ujjú felsőt.

- Szia. Gyere be – álltam el az ajtóból, így helyet adva a bejutásához.

- Szia – köszönt, amikor belépett. – Merre vannak a cuccaid? – nézett rám kedvesen, majd elindultam előtte, és bevezettem a szobámba. – Jó napot Mr. Emerson – nyújtotta apának a kezét, aki nem túl kedvesen ám de kezet fogott vele. Trevor apa után a csomagjaimra nézett. Két bőrönd, egy kézitáska és egy utazótáska várta, hogy a csomagtartóba kerüljön. – Ugye tudod, hogy nem egy túlélőtáborba jössz? – nézett rám kérdő, de azért bohókás tekintettel. Aprót bólintottam, mire bal kezével felvette az utazótáskámat, jobb kezével pedig az egyik bőröndömet kezdte kifelé húzni.

- Ugye apa jól érzem, hogy segíteni akarsz? – néztem rá komoly tekintettel. Ne már! Nem haragudhat rá ennyire!

- Természetesen. Mint mindig, kislányom – hangsúlyozta ki a megszólításomat, majd felvette a másik bőröndöt és a kézitáskámat. Kiléptünk a szobámból. Még egyszer utoljára hátra néztem, és én kezdtem magam hülyén érezni a viselkedésem miatt. Teljesen elvesztettem a józan eszem. Sietve lépkedtem apa után, mivel a szobám utolsó átnézése miatt kicsit lemaradtam, azt pedig nem szerettem volna, hogy kettesben maradjanak. Pár lépés után utolértem, és együtt léptünk ki Trevor autójához. Apa átadta Trevornak a csomagok utolsó darabjait, aki gyengéden fektette le őket az autó hátuljába.

- Mehetünk Fay? – nézett rám Trevor mosolyogva, majd lecsapta az autó hátulját.

- Igen – mondtam, majd apa beszólt anyának a házba. Mosolyogva léptem apa elé, majd öleltem meg szorosan.

- Vigyázz magadra – suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra, és elengedett. Anya egy nagy tálca sütivel lépett ki a házból, majd nyomta Trevor kezébe.

- Köszönjük az állást – mondta anya kedvesen, de tudtam, hogy belsője egy cseppet sem ilyen aranyos gondolatokat rejt.

- Én köszönöm, hogy megengedték, hogy a lányuk nekem dolgozzon – válaszolta Trevor ugyanolyan kedvesen, én pedig lesütöttem a szemem. Gyűlöltem, ha az emberek rólam beszéltek. Nem szerettem a figyelem központjában lenni, sőt egyenesen utáltam. Hogy minél hamarabb megszabaduljak ettől a beszélgetésből szinte anya nyakába ugrottam, majd elbúcsúztam tőle. Mély, eddig bent tartott lélegzetemet kifújva ültem be az autóba. Trevor hátrarakta a süteményt, majd beült mellém a vezető ülésbe. Szélesen mosolyogva nézett rám, és tudtam, hogy ő is elég érdekesnek találta az előző jelenetet.

- Ne mondj semmit, csak menjünk – néztem rá, majd aprót felnevettem. Ő is nevetett. Rálépett a gázpedálra, majd lassan tolatni kezdett. Kinéztem az ablakon intettem néhányat a szüleimnek, majd, amikor kiértünk az utcára megkönnyebbülten hátradőltem az ülésben.

            Szerencsémre a pakolás nem tartott sokáig. Fél-háromnegyed óra alatt végeztem is vele. Megelégedve néztem körbe a szobámon, amit otthonosan rendeztem be. Azt hittem, hogy nagyon furcsa lesz egy idegen házban lenni a szüleim nélkül, de egyáltalán nem. Sőt felszabadító érzés. Végre egyszer az életben nem egy apró gyereknek érzem magam, hanem egy igazi felnőttnek. Marha jó ez az érzés! Imádom! Igazából, ha belegondolok nagyon jól jártam ezzel a munkával, mivel az egyetem elég messze van innen. Ez év szeptemberében mindenféleképpen elszakadtam volna a szüleimtől. Most teszek egy három hónapos kísérletet, hogy milyen is lesz majd az elkövetkezendő pár évem. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy igazán élvezni fogom.

- Bejöhetek? – szólalt meg hirtelen egy hang az ajtó mögül, mire összerezzentem.

- Igen – válaszoltam, mire Trevor lépett be. Álmélkodva nézett körbe a szobában. Mindent alaposan szemügyre vett. Pont úgy, ahogy én az üres szobámat.

- Alaposan kipofoztad – nézett rám. – Eddig olyan lehangolt volt ez a szoba – mosolygott, majd tekintetét ismét a szoba különböző részeire emelte. – Teljesen kipakoltál? – nézett rám ismét.

- Igen. Miért? – kérdeztem vissza.

- Megbeszélhetnénk a részleteket – mondta. Helyeslően bólintottam, majd leültem az ágyra, Trevor pedig mellém.  – Először is azzal szeretném kezdeni, hogy ez mától a te házad is. Nem foglak kínálgatni étellel, itallal s a többi. Ha kell valami, akkor vedd el nyugodtan. Mintha otthon lennél. Elvégre három hónapon keresztül ezt a helyet fogod az otthonodnak nevezni – mosolygott rám én pedig rá. – Azt mondtam, hogy a személyi titkárom leszel, ugye? – kérdezte, mire ismét bólintottam. – Hát nem teljesen. Mármint, majd lesz egy pár dolog, amit neked kell megszervezned, vagy amibe neked kell besegítened, de igazából ez a munka elég széleskörű lesz. Majd mindig abban segítesz, amiben tudsz. Természetesen takarítanod nem kell majd. Arra van külön emberem – nyugtatott meg, bár egy cseppet sem esett volna nehezemre a ház takarítás. – Szeretném, ha szólnál, hogyha nem vagy valamivel megelégedve. Mivel a munkád változó ezért vagy reggel leírom, hogy mit kell tenned aznap, vagy előző este szólok neked. Az idődet te magad osztod be szóval akkor kelsz, amikor akarsz. Leszámítva talán, majd egy két esetet. Ez megint a munkától függ. A hűtőben található dolgot készenlétéről én gondoskodom, de ha szükséged van valamilyen ételre, akkor írd fel a bevásárló listára, ami mindig a pulton kap helyet. Eddig tűrhető?

- Nagyon is – mosolyogtam rá.

- Ennek örülök. Lenne még egy kérdésem – nézett a szemembe. – Az belefér, ha néha napján vigyáznod kell, majd Noahra? Nem kell elfogadnod, ha nem. Csak azért kérdem, mert akkor, majd úgy intézem…

- Még szép, hogy belefér! – szakítottam félbe, és arcomra egy hatalmas mosoly ült ki.

- Remek. Van bármi kérdésed – karolta át a vállam kedvesen.

- Azt hiszem nincs, de majd, ha időközben felbukkanna egy értesítelek – kacsintottam rá.

- Rendben. Ma természetesen nem kell dolgoznod, de holnap már igen. Ha van kedved, gyere ki az udvarra. Itt van Matt is. A medencénél vagyunk – mondta, majd felállt, és kiment az ajtón.

            Körülbelül Trevor távozása után húsz perccel, miután alaposan végignéztem és memorizáltam a házat visszasétáltam a szobámba, és felvettem magamra a fekete színű bikinimet. A hajamat egy laza kontyba fogtam össze, majd lesétáltam az emeletről egyenesen a hátsó ajtóig, ami az udvarra nyílt. Jobban mondva a beépített medencére. Remek pillanatban érkeztem ki, ugyanis, ahogy kitettem a lábam Matt pont akkor lökte bele Trevort a vízbe. Trevor hangos puffanással ért célba, Matt pedig hangos nevetésbe tört ki, és, amolyan megmondtam-hogy-belelöklek-a-vízbe tekintettel nézett utána. Felnevettem, és ezáltal magamra is vontam a figyelmet.

- Szia Fay – köszöntött Matt kedvesen, és rám mosolygott. Fél szemével azért Trevort nézte, mert láthatólag nem akart beleesni a medencébe.

- Szia Matt – intettem neki, és én is rámosolyogtam. Trevor gyorsan kipattant a medencéből, és felém lépett.

- Örülök, hogy lejöttél – lépett még közelebb -, mert így legalább belelökhetek valakit a vízbe – kapott fel az ölébe hirtelen, mire visítani, rúgkapálni és nevetni kezdtem. Trevort nem érdekeltem túlzottan. A medence széléhez lépett, majd velem együtt beleugrott. Nem akartam, hogy Matt kimaradjon a jóból, így a nagy lendület közben megragadtam a bal karját, és belehúztam magunk után a vízbe. Mind a hárman nevetve bukkantunk fel a víz alól. Trevor arcába egy jó adag vizet fröcsköltem, mire csak felnevetett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz itt. Azt hittem, hogy komoly munka lesz meg fegyelem. Hát óriásit tévedtem. Bár, ha Trevorból és az ő viselkedéséből indultam volna ki, tudhattam volna, hogy itt minden lesz, csak fegyelem nem. Matt hirtelen kiszállt a vízből.

- Hozok italt. Ti kértek? – nézett ránk.

- Nekem egy cola jöhet. Köszi – szólalt meg Trevor.

- Nekem is jó lesz a cola. Köszi – néztem rá kedvesen mosolyogva ő pedig bement a házba.

- A medencét is nyugodtan használhatod, amikor kedved van – nézett rám Trev, majd hangos nevetésbe tört ki. Értetlenül, felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Kár, hogy nem látod magad. Le merem fogadni, hogy életed végégig ilyen kontyot hordanál – célzott a víztől totál szétjött kontyomra, majd tovább nevetett.

- Szóval kinevetsz? – néztem rá mosolyogva, majd gyorsan kihúztam a hajamból a gumit.

- Igen ki – nevetett tovább.

- Nem tudod mire vállalkoztál – mondtam neki, majd egy újabb adag vizet fröcsköltem rá, és felugrottam a hátára. Erősen fontam össze a nyaka körül a kezeimet, és a lábaimat a dereka körül.

- Te nem tudod, hogy mire vállalkoztál – mondta, majd egy gyors mozdulattal lelökött a hátáról. Meglepődve érkeztem bele a vízbe. Vagy legalábbis a felsőtestem, mivel a többi már a vízbe volt. Ismét nevetve jöttem fel a felszínre. – Jól vagy? – nézett rám kedvesen, és örültem, hogy aggódik.

- Igen – mosolyogtam rá, majd lenyomtam a fejét a vízbe. Rosszul tettem. A víz alatt a jobb kezével átkulcsolta a lábaimat, majd felemelt és a vállára fektetett. Gyengéden ütögetni kezdtem a hátát. Rugdosódtam is. Trevort ismét figyelmen kívül hagyta a mocorgásom, és velem együtt kiszállt a vízből. – Bármit is akarsz ne tedd – könyörögtem nevetve, de nem hatottam meg. Egy gyors mozdulattal a válláról a kezeibe termettem. Hármat lendített rajtam, majd bedobott a medencébe. Újra nevetve jöttem fel.

- És kettő null ide – emelte fel a kezeit győzedelmesen, mire csak elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Matt dugta ki a fejét az ajtón, majd kilépett kezében egy tálcával, amin az italaink voltak. Kiszálltam a vízből.

- Éltek még? – nézett Matt ránk felváltva, majd elmosolyodott.

- Természetesen. Csak Fay úgy döntött, hogy megint mártózik egyet – mosolygott rám.

- Az úgy döntöttem az nagy szó – mosolyogtam vissza rá, majd levettem az italomat a tálcáról. Néhány kortyot ittam belőle, majd visszahelyeztem eredeti pozíciójába. Mindenki így tett. A medence széléhez léptem, majd belenéztem. Persze közben végig a hátam mögött történő zajokra figyeltem, hogy nehogy megint a medencébe kössek ki. – Trevor ez mi? – néztem rá ijedten, majd ismét vissza a medencére.

- Mi? – lépett mellém, mire én egy lépést hátráltam, hogy átadjam neki a helyem. Tervem volt, és eddig egy szó nélkül bevette. – Mit láttál és hol?

- Nem tudom mit láttam, és ott jobb oldalt – mutattam a medence egyik pontjára. Trevor abba az irányba nézett. Eljött az én időm. Alig észrevehetően még egy lépést hátráltam, majd nagy lendülettel meglöktem Trevort, aki fejjel esett bele a medencébe. Nevettem. Ő is nevetett miután feljött, sőt Matt is, aki végig tisztában volt a tervemmel. Vagy legalábbis úgy gondolom, hogy tisztában volt, mivel hátrébb állt egészen a falhoz.

- Kisegítesz? – úszott a medence szélhez Trevor, és kérően rám nézett.

- Ez régi trükk – mosolyogtam rá, de ekkor egy lökést éreztem a hátamon, és Matt kezei miatt a vízbe landoltam. Ismét mindannyian nevettünk. Trevorral összenéztünk, majd gyorsan kipattantunk a medencéből. Matt menekülni próbált, de nem jött össze neki. Gyorsabbak voltunk. Én megragadtam a kezeit, Trevor pedig a lábait. Hármat lendítettünk rajta, majd elengedtük a végtagjait, és hagytuk, hogy a medence vize elnyelje. Mosolyogva bukott fel a víz alól. Egészen késő délutánig szórakoztunk. Úgy éreztem magam, mint egy gondmentes óvodás. Annyira régen volt már ilyenben részem. Az iskola és a kemény tanulás teljesen elvonta mindenről a figyelmemet, és nem hagyott időt semmire. Viszont úgy tűnik, hogy, amit az évek során elmulasztottam azt ebben a három hónapban vissza fogom kapni.

            Kedvesen integettünk Matt autója után, aki épp hazafelé tartott. Amint eltűnt az autó a látókörünkből visszasétáltunk a medencéhez. Most mind a ketten a lépcsőt választottuk lejutásképpen. Lassan ereszkedtem bele a vízbe, majd támaszkodtam meg a medence szélénél. Fejemet a nap felé fordítottam, és lehunytam a szemem. A víz áramlatából, na és persze a hangokból tudtam, hogy Trevor mellettem helyezkedett el. Mind a ketten csendesen pihentünk a medence vizében. Megnyugtató érzés volt. A nyugodt csendet, ami már teljesen körülvett minket Trevor törte meg.

- Örülök, hogy itt vagy – mondta mire kinyitottam a szememet, és fejemet felé fordítottam.

- Örülök, hogy itt lehetek – mosolyogtam rá, majd szememet ismét lehunytam.